Csernus Imre is EFOTT-ozik – Dr.Zacher Gábor rajong a rock zenéért

Dr. Csernus Imre

Dr. Csernus Imre

Mi áll tetteink hátterébe? A szenvedélyek világa miként ragad el minket a valóságtól? Mi mindentől függünk a mindennapokban? – ehhez hasonló kérdésekre találhatnak választ azok, akik az EFOTT Függőkertjének előadásaira is ellátogatnak. A sokszínű fesztiválprogram keretein belül a fiatalok többek közt Dr. Csernus Imre és Dr. Zacher Gábor szakmai értekezésébe is bekapcsolódhatnak.

 

A féktelen szórakozás mellett a komolyabb, fiatalokat érintő témákról sem feledkeznek meg az EFOTT szervezői,  ahová július 15 és 20. között olyan szakemberek is ellátogatnak majd, mint a „sztár-toxikológus”, Dr. Zacher Gábor, vagy éppen a kíméletlen őszinteségéről híres Csernus doki.

 

„Néhány alkalommal már tartottam előadást fesztiválokon, amire meglehetősen nagy volt az érdeklődés, remélem ez az idei EFOTT-on sem lesz másként. Úgy vélem, hogy ez a korosztály különösen érdeklődik az iránt, hogy egy-egy megnyilvánulásának, viselkedésének mi rejlik a hátterében. Fesztiválhangulatban pedig sokkal kezdeményezőbbek és bátrabbak a fiatalok, sokszor szokatlan kérdéseket tesznek felakár az előadást követően is.” – mondta Dr. Csernus Imre. – „Az beszélgetés keretein belül a szenvedélyek, a realitás elől való menekülés lesz a fő téma.” – árulta el a népszerű pszichiáter.

A Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője, Dr. Zacher Gábor nem csak szakmájáért, de a rock zenéért is rajong.

„Nagyon szeretem a fesztiválokat, rendszeresen járok is. Nálam rock zene az etalon, magyar fronton pedig abszolút Ivan and the Parazol fan

 Dr. Zacher Gábor

Dr. Zacher Gábor

vagyok.” – árulta el Dr. Zacher Gábor, aki az idei EFOTT-on előadóként is feltűnik majd. – „Könnyen meg lehet találni a fiatal közönség nyelvét, így a fesztiválokon meglehetősen népszerűek ezek a megmozdulások. A függőségekről tartok majd előadást, olyan mindennapi területeket érintve, amelyről nem is gondolnánk, hogy függést váltanak ki belőlünk, legyen az mobiltelefon, vagy éppen a játékok világa.” – mondta ízelítőül a közismert szakember.

Látogass el július 15 és 20. között Miskolctapolcára az ország legrégebbi hallgatói fesztiváljára, és fejtsd meg az emberi személyiség rejtelmeit az ország legjobb szakembereinek segítségével az EFOTT – Szerencsejáték Zrt. Függőkertjében! És ha már komolyabb témák, idén a fesztivál kiemelt szakmai partnere a Nemzeti Kiválóság Program. Így tudományos kísérleteken keresztül számos tehetség mutatkozik be az idei EFOTT Civil Terén.

EFOTT 2014 Miskolctapolca – Csak szabadon…