Cselgáncs Eb: Otthonról szurkol Karakas Hedving

A magyar csapat két nagyágyúja nélkül, de erős sorral utazott Varsóba. Csütörtökön indul a a 66. Európa-bajnokság.

Csütörtökön rajtol a 66. Európa-bajnokság, amelyet idén Varsóban rendeznek.  A kontinensbajnokságra 42 ország 383 versenyzője adta le előzetesen a nevezését, a magyar színeket tizennyolc judós képviseli az egyéni küzdelmekben, vagyis most is kihasználjuk a lehetőségek adta teljes létszámot.

A magyar csapat két nagyágyúja nélkül, de erős sorral utazott Varsóba. Tóth Krisztián ezúttal azért nem léphet tatamira az Eb-n, mert válloperációja után még lábadozik, ahogyan kettős lábműtét után a világbajnoki bronzérmes Karakas Hedvig sem tarthat a többiekkel.

“Nagyon nehéz, hogy csak itthonról tudom követni az Eb-t, de már elfogadtam a helyzetet és azon vagyok hogy minél gyorsabban visszaállhassak a versenyzésbe. Ez az első alkalom, hogy ekkora versenyen nem lehetek ott, de lélekben a csapattal leszek. Biztos vagyok benne, hogy a délelőtti selejtezőket és mérkőzéseket az okostelefonomról követem, különös figyelemmel a magyar indulókra és a súlycsoportomra. A döntőket pedig az M4 stúdiójából nézem majd” – mondta Karakas Hedvig, aki minden magyar sikeréért drukkol, és nagyon szeretné, ha a Honvédos sportolók, Fogasy Gergő, Vér Gábor és Keliger Bernadett jó helyen végeznének.

A műtétje után lábadozó Karakas egyébként az Európa-bajnokság ideje alatt sem pihen, hanem edzésekkel készül az augusztusi budapesti világbajnokságra.