Családi traccsparti egy körúti trafikban Szekeres Adriennel

Három nagyszabású koncertre is készül az év vége táján hagyományosan ötödik sebességbe kapcsoló énekesnőnk, Szekeres Adrien – tudhattuk meg a Játékszín Bock Színpadán tartott sajtótájékoztatón.

November 22-én azok a szerencsések, akik jegyhez jutottak Andrea Bocelli fellépésére a Papp László Budapest Sportarénába, találkozhatnak Adriennel is, mert a világhírű operaénekessel két duettet adnak elő. A kivételes hangú énekesnőt jól ismerőknek talán nem is meglepetés, hogy Bocellivel énekelhet, szegény mégis – bevallása szerint – hirtelen más állapotba került, amikor átgondolta a dolgot. „Olyan érzésem volt, mint amikor először tudtam meg, hogy gyerekünk lesz” – mondta. December 28-án a szokásos karácsonyi nagykoncertjét élvezhetjük szintén az Arénában meglepetésvendégekkel, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Január 3-án a Művészetek Palotájában a 25 éves Magyar Hospice Alapítvány rangos jótékonysági gálaműsorának legfényesebb csillaga Szekeres Adrien lesz.

Lemezkeresztelő2

Férje és harcostársa, Kiss Gábor zeneszerző jókor döntötte el, hogy új dalt ír feleségének, és átadja a produkcióvezetői teendőket egy ifjú titánnak, aki a családfő szavaival élve a falat is átviszi. Az új dal, amely az Örök láng címet kapta, csodálatos, még így is, hogy Adrient csak egy zongorával és egy gitárral kísérte a férje és a régi zenésztárs, Csiszár Ferenc. Megérte hat évet várni rá. Bízunk benne, hogy a következő dal megszületéséhez nem lesz szükség ennyi időre.

Lemezkeresztelő

A produkció után Szulák Andreát és Németh Kristófot szólították a pódiumra, akik hivatalosan voltak jelen az ünnepi eseményen: a keresztszülei Adrien Ajándék című bakelit albumának, amely első példányát pezsgővel igyekeztek átitatni egy másik dimenzióba, ahogy a Játékszín direktora fogalmazott, gyökereket és szárnyakat adni az újszülöttnek. Szulák a régi barátságot említette, ami Adrienhez köti, s amely arra kötelezi, hogy egy ilyen fontos pillanatban, itt a Játékszínben, amit nemes egyszerűséggel csak körúti trafiknak nevezett, amely lassan 13 éve az otthona, mellette álljon.

A lemez egyébként kereskedelmi forgalomba nem kerül, három példányát jótékonysági szervezetek kapták, akikkel különösen jó kapcsolatot ápol Szekeres Adrien, a Hospis, a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány és a Fészek Gyermekvédő Egyesület.

 

Horváth Gábor Miklós