Cirkuszok éjszakája

Spread the love

Idén július 13 -án kerül megrendezésre a  Cirkuszok éjszakája. A Fővárosi Nagycirkusz különleges műsorral készül erre az alkalomra.  

Fővárosi Nagycirkusz 19:00 órától  23:30 – ig

(Bp. XIV. ker. Állatkerti krt. 12/a)

Sztárvendég:

Vastag Tamás énekes, színész, akit bensőséges kapcsolat köt a cirkuszművészethez: felesége – a Baross Imre Artistaképző tanára. A művész a Nagycirkusz tánckarával közösen lép fel a műsorban. A táncosok között akad vakmerően bátor kaszkadőr és artistának készülő hölgy is.

További fellépők:

számtalan – a közelmúltban végzett – fiatal, tehetséges pályakezdő mellett olyan magyar artistaművészek is dolgoznak majd a manézsban, akik az elmúlt néhány évben kerültek a világ élvonalába. Közéjük tartozik a felejthetetlen szépségű és  tehetségű Vellai Krisztina, aki szédítő irammal egy év alatt eljutott a magas szakmai színvonalat képviselő a Cirque de Soleil társulatához.

Egyéb, különleges program:

A cirkusz emeleti közönségforgalmi terében látható és a Fővárosi Nagycirkusz 130 éves múltját bemutató “Nincs mááásik!” című kiállításon Szonday Szandra 18:00 –  és  20:00 órakor tartja az első kurátori tárlatvezetését.

Háttér: a Cirkuszok éjszakája egy immár hét éves múltra visszatekintő – minden év júliusának második szombatjára eső – , a Fővárosi Nagycirkusz által kitalált program, amelyben a cirkuszok szerelmesei olyan több órás előadást láthatnak, amely lényegében a műsoron futó előadások más föllépőkkel kiegészített változata.  Ebben az évben a Fővárosi Nagycirkusz “Repülő cirkusz” című műsorához olyan művészeket válogattunk, akik programjukkal harmonikusan illeszkednek az alap – előadás 1920 – as éveket idéző hangulatához.

 

Comments are closed.