Chrobák János: „Egyik szemem sír, a másik meg nevet”

Futamgyőzelmekkel debütált a 2015-ös pannoniaringi IMRC idénynyitón a Schmidt Racing csapata

 

A Balogh Róbert menedzser vezetésével nemrég megalakult Schmidt Racing két futamgyőzelemmel kezdte meg szereplését a 2015-ös szezonban. Az elmúlt hétvégén a Pannoniaringen rendezett IMRC és magyar bajnoki idénynyitón a szombati futamon Chrobák János a Supersport, míg Juhász Dávid a Superstock 600-ban nem talált legyőzőre, míg vasárnap előbbi technikai gondjai miatt végül pontot szerzett, míg utóbbi a második helyen ért célba. Végh Noé (Supersport) előbb a hetedik, majd a negyedik helyen végzett, ami a magyar összesítésben az első helyet jelentett.

Az alig másfél hónapja megalakult Schmidt Racing gyorsasági motorversenyzői is megkezdték a szereplésüket az idei bajnoki szezonban. A Supersportban rajthoz álló Chrobák János (Paksi AMSE) és Végh Noé, valamint a Superstock 600-ban induló Juhász Dávid futamgyőzelmekkel jelezte az IMRC és Magyar Bajnokság első versenyhétvégéjén, hogy ebben az idényben mindkét kategóriában szeretnék megszerezni a bajnoki címeket.

A dupla futamos szezonnyitó szombati napján mind Chrobák, mind pedig Juhász a legjobbnak bizonyult kategóriájában – az időmérőn sem volt gyorsabb náluk – míg Végh az elrontott kvalifikációt követően a 17. rajtkockából indulva végül a kilencedik pozícióban zárt. Vasárnap a technikai gondokról szólt leginkább, hiszen Chrobák motorja a rajt előtt leállt, így miután betolták a boxba és orvosolták a kuplung problémáit, már kétkörös hátrányban volt, ám elindult a mezőny után, és bravúros teljesítménnyel végül odaért a még pontszerző 15. helyre. Juhász ezúttal a második lett a Superstock 600-as mezőnyben, míg Végh a negyedik lett Supersportban, ami a magyar összesítésben az első pozíciót jelentette a 17 éves motoros számára.

Balogh Róbert csapatmenedzser: „Összességében elégedett vagyok a versenyzőink teljesítményével, főleg a szombati nap alakult úgy, ahogy azt a legszebb álmainkban megterveztük. A motorsportban benne van, hogy időnként technikai gondokkal kell szembenézni, és őszintén remélem, hogy a szombaton hibátlanul teljesítő Janit ebben az évben már hasonló probléma nem fogja hátráltatni. Dáviddal nagyon elégedett vagyok, mindkét nap kimotorozta magából a maximumot, míg Noé önmagához képest másodperceket fejlődött, ami örvendetes az egy hónap múlva sorra kerülő Alpok-Adria szezonnyitó előtt.”

Chrobák János motorversenyző (Supersport): „Úgy gondolom a csapat egy többségében sikeres első hétvégén van túl. Szombaton Dáviddal mindketten megnyertük a saját kategóriánkat, szép verseny volt. Vasárnap a csapat technikai gondjait a vállamra vettem, de a kedvemet nem szegte, mert mindenre tudtunk reagálni. Igaz, a versenyen a rajtrácsról kellett letolni a motorom, de becsületből sikerült majdnem három körös hátránnyal a mezőny után mennem. Jót motoroztam, élveztem, ismét javult a köridőm. A technikai probléma nélkül vasárnap duplázhattam volna, így egyik szemem sír, a másik nevet. Tanultunk belőle, és legközelebb ennél csak jobb lesz. Köszönöm a szurkolók, támogatók segítségét és a csapat munkáját!”

Juhász Dávid motorversenyző (Superstock 600): „Soha rosszabb kezdetet! Nagyon meg vagyok elégedve a csapattal és az elért eredményeimmel. A motorom még nem volt belőve sem erőben, sem pedig futóműben, de ennek ellenére a szombati időmérőt és a futamot is meg tudtam nyerni, majd vasárnap a második helyet szereztem meg. Nagyon erős vetélytársat kaptam Györfi Alen személyében, így kemény harcot kell vívjak a bajnoki címért, de természetesen állok elébe. Jelenleg pontegyenlőség van kettőnk között, és bízom abban, hogy a motorom fejlesztését követően sikerül elhúznom tőle. Mostantól a következő futamra, az olaszországi Alpok-Adria bajnoki rajtra koncentrálok, ahol nagy terveim vannak.”

Végh Noé motorversenyző (Supersport): „Igencsak felemásra sikerült ez a hétvégém. Ugyan már pénteken megérkeztünk a pályára, ám még rengeteg állítanivaló volt a motoromon, így a tervezettekkel ellentétben csak kétszer tudtam aszfaltra gurulni. Másnap pokoli időjárási körülmények uralkodtam a Pannoniaringen, ráadásul az időmérő előtt leszakadt az ég, és én még sosem mentem hatszázas motorral vizes körülmények között, ezért óvatosabban mentem, ezért csak a 17. helyre kvalifikáltam magam. A versenyen aztán minden jól ment, és a kipörgésgátlóm hibája ellenére is sikerült hetediknek zárnom a futamot. Vasárnap már jobban ment a javuló körülmények között, és a versenyt a negyedik helyen zártam, ami a magyar összesítésben az első helyet jelentette számomra. Folytatom a kemény edzéseket, mert Olaszországban a legjobb formámban szeretnék motorra ülni.”

A Schmidt Racing május 15. és 17-e között, az Alpok-Adria szezonnyitóján, az olaszországi Adria Raceway-en folytatja 2015-ös szereplését, ahol mindhárom versenyző rajthoz áll.