Chelsea Clinton az első gyerekét várja

Chelsea Clinton csütörtökön bejelentette, hogy még idén világra fogja hozni leső gyermekét, Bill Clinton volt amerikai elnök valamint Hillary Clinton volt first lady és külügyminiszter unokáját.

    A 34 éves Chelsea Clinton a 36 éves férjétől, Marc Mezvinsky befektetési bankártól vár gyereket. A Clinton Alapítvány egy New York-i rendezvényén tett bejelentésekor mellette ült az édesanyja, aki a mostani közvélemény-kutatások szerint 2016-ban esélyes lehet a Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltségének elnyerésére.     Bill Clinton 2011-ben Davosban úgy nyilatkozott, hogy felesége nem lesz boldog, hogyha nem válik nagyanyává és erre jobban vágyik, mint az elnökségre. Az egyelőre nem derült ki, hogy a megszülető unoka milyen hatással lesz majd nagyanyjának ambícióira és esélyeire.     A Clinton-lány a családi alapítványnak dolgozik és egyben az NBC televízió tudósítója is. Nem kizárt, hogy 2017-től ő lesz az első olyan ember, akinek mindkét közvetlen felmenője saját jogán költözhetett be a Fehér Házba.     A héten vált ismertté egyébként, hogy Chelsea Clinton a Fast Company című gazdasági magazin májusi számának nyilatkozva kijelentette, hogy nyitott lenne a politikai karierre, ha nem lenne elégedett az őt képviselő politikusokkal. A New Yorkban élő leendő anya mindeddig mereven elzárkózott attól, hogy szüleinek nyomdokaiba lépve választott tisztségre jelöltesse magát.

Forrás:MTI