Cél a cél, mint mindig!

Interjú Parkánszki Balázs autóversenyzővel, – akit idén a Rallye2 mezőnyében láthatunk – az Eger Rali előtt.

 BGAB6235

Credobus Eger Rallye 2019.

Parkánszki Balázs – Poczang Valér

Dynamic Rally Team S.E. – Lada 2105

 DSC_3413

A pénteki gépátvétellel kezdődik meg számodra és Valér navigátorod számára a Credobus – Aquaprofit Eger Rallye 2018. délután, a Dobó téren a Rajtceremóniával, amit a Szuperspeciál követ, Egerszalók – Eger között . Mi a cél az első napon? – Sziasztok! Cél a cél, mint mindig, valamint a pár hónapos kihagyás után és a versenykilométerek hiánya miatt összeszokni az autóval. Valérral sem mondhatjuk magunkat  összeszokott párosnak, így aztán lesz feladat, szem előtt tartva, hogy a jó hangulat meg legyen az autóban. A Mikulás rallyn már mentünk együtt, ott a hangulattal nem volt gond.

Szombaton hat gyors vár rátok három különböző szakaszon. Van-e kedvenc szakaszod, ha igen, melyik és miért? – A három gyorsból kettőt ismerek és mentem is már rajta. A szuhai szakasz ebben a formában ismeretlen még számomra, ellenkező irányban már navigáltam rajta, technikás, nagy múltú pálya. Jó, hogy ezeken is versenyezhetünk.Kiemelni egyiket sem tudnám kedvencnek, az egész Eger rally különleges hangulattal bír, amiben közrejátszik a szezonnyitó szerepe is.

Szombat késő délután ismét a Dobó tér vár rátok. A Célceremóniát sokan szeretnék megérni. Ti milyen taktika mellett tettétek le a voksotokat erre a két napra? – Nem igazán taktikázunk, ahogy Valért ismerem, végigkerget majd a szombati hat gyorson és mire feleszmélek, remélhetőleg már a célban leszünk. Komolyra fordítva, szeretnénk egyre jobban összeszokva, javuló tempóval és idővel célba érni, hogy a végén elmondhassuk, az autóval gyorsabban és a határaihoz közeledve tudtunk menni. Köszönöm a lehetőséget és az érdeklődést!

Partnereink segítségét köszönjük!

 

– Hajósi Miklós –