Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál

Önálló rendezvénysorozatként  debütál a Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál, amelyet idén először  több Budapesti és vidéki helyszínen rendeznek meg október 26. és  november 3. között. A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű  és queer (LMBTQ) filmfesztiválon vetített díjnyertes filmek nagy  részét először és sok esetben kizárólag a fesztiválon láthatja  a közönség.

Az idén 18. alkalommal  megrendezésre kerülő filmfesztivál elérte szimbolikus nagykorúságát,  éppen 20 év telt el a Balázs Béla Filmstúdió által szervezett, 1993-asI. MagyarMelegésLeszbikusFilmfesztiválóta. A legelső vetítés-sorozatnak, mely  azóta is az egyik legjelentősebb magyarországi LMBTQ-történelmi  eseménynek számít, a Toldi mozi adott helyet, így külön öröm,  hogy 2013-ban újra a Toldi lesz a Filmfesztivál központi helyszíne.  Az évfordulóra is emlékezve az idei rendezvénysorozatot az 1993-as  fesztivál szervezője, az ismert emberi jogi aktivista, Adele Eisenstein  nyitja meg.

A Fesztivál nyitófilmje az Ígyis, úgyisLaurence (Laurence Anyways, 2012, Kanada) című film lesz, amely  2012-ben  elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Queer Palm, illetve a Torontói Nemzetközi  Filmfesztivál Legjobb Kanadai Film díjait. A filmben a tanárként  dolgozó Laurence elárulja barátnőjének, hogy igazából nőnek  érzi magát, és akként is szeretne élni. Esélyeik és önmaguk  ellenében szembeszállnak barátaik, családjuk és a társadalom előítéleteivel  és tíz éven át próbálnak együtt élni az átmenettel, nem tudván,  hogy a hősies vállalkozás a szerelmükbe is kerülhet.

2013-ban három városban lesznek filmvetítések, így Budapesten  kívül először lesznek láthatók a fesztivál egyes programjai Pécsett  és Szegeden is. Idén szintén újdonság, hogy mindhárom városban  azonos időpontban láthatja a közönség a fesztivál nyitófilmjét.  Budapesten három különböző helyszínen: a Toldi Moziban, a Művész  Moziban és a Hátsó Kapuban kerül bemutatásra a 22 kortárs alkotás,  3 retrospekív film és a 17 alternatív és rövidfilm. Ezek többsége  először és utoljára kerül magyar mozikba.

A filmfesztivál hetében bemutatjuk az Egypestistúlélői (How to Survive a Plague, 2012, USA) című filmet, amelyet 2012-ben  a legjobb dokumentumfilm kategóriában jelöltek Oscar-díjra és amely  lenyűgözően mutatja be, hogyan hívták fel New York-i HIV-pozitív  aktivisták drámai tüntetéssorozattal a döntéshozók és a közvélemény  figyelmét a HIV/AIDS kezelésének fontosságára és hogyan járultak  hozzá ahhoz, hogy a HIV diagnózis ma már nem automatikusan halálos  ítélet. Ezen kívül a Tiltottszerelem (Floating Skyscrapers / Płynące wieżowce, 2013, Lengyelország)  című filmet is bemutatjuk, amely 2013-ban a nemzetközi Karlovy Vary  Filmfesztivál „Nyugattól keletre” díját nyerte el, és látható  lesz a Szabadesés(Free Fall / Freier Fall, 2013, Németország)  is, amely a 2013-as Berlinále Teddy-jelölt filmje és két rendőr  előttünk kibontakozó szerelmén keresztül mutatja be a főhős boldogság-keresését.

A filmvetítésekhez több kerekasztal-beszélgetés kapcsolódik.  AKinekanevében (In the Name of / W imie…, 2012, Lengyelország)  című lengyel film főhőse saját melegsége megélése elől a papi  hivatásba menekül, ennek kapcsán a vallás és az elfogadás kérdését  járjuk körbe. A Tüköratükörben (Facing Mirrors / Aynehaye Rooberoo, 2012, Irán) kapcsán, amely  az első olyan iráni film, amelynek transznemű a főszereplője, a  transzneműek helyzetéről, a helyi kulturális és jogi szabályokról  beszélgetünk. A Kakaó (Bwakaw, 2012, Fülöp-szigetek) című film főszereplője 70 éves  korában bújik elő és próbál választ keresni arra, hogy ebben  a korban van-e helye a szerelemnek és a párkapcsolatnak. Workshopon  foglalkozunk az idősebb LMBTQ emberek helyzetével, az öregedéssel  együtt járó félelmekkel. A Vito (Vito, 2011, USA) című film, és az abban  tárgyalt „Celluloid Closet” című, meghatározó könyve kapcsán  beszélgetünk arról, hogy a kezdetektől napjainkig hogyan jelentek  meg az LMBTQ emberek a filmeken, hogyan változott a reprezentáció,  milyen LMBTQ archetípusokkal találkozhattunk a filmvásznon, 1895-től  napjainkig. Az Egypestistúlélői kapcsán pedig a TASZvitaindítócikkérőlbeszélgetünk, amely azt veti fel, hogy miért  és hogyan (nem) foglalkozik az LMBTQ-mozgalom a HIV/AIDS témájával.

A filmfesztivál hetében három támogató bulit rendezünk. Október  26-án a Budapest Pride Rainbow Party-járól ismert DJ Nyeste fog zenélni,  míg november 1-jén a Szkafander! DJ-i játszanak majd a Toldi Moziban.  November 2-án a Gödör Klubban lesz a fesztivál záró bulija, melyen  a Brutkó Diszkó és a Budapest Pride DJ-i várnak mindenkit szeretettel.

A Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál programjai és hírei megtalálhatók  a http://2013.budapestpride.hu/ff webcímen.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*