Budapest keresi a ,,hangját”- Kottázd le a város moraját!

Fővárosi Önkormányzat, szeretné megtalálni Budapest Dalát. Ismert és még felfedezés előtt álló zenészek és énekesek március 22-ig küldhetik el saját stílusukban íródó, repertoárjukba illeszkedő szerzeményeiket. Eddig 11 ismert előadó fogadta el a felkérést, de még három helyre várják olyanok jelentkezését, akik úgy gondolják, dalban mondják el azt, amit Budapest jelent nekik.

dal

Budapest Dal 2018 címmel írt ki pályázatot a Fővárosi Önkormányzat, keresve a főváros hangját és támogatva az olyan dalok megszületését, amelyek visszaadják a nagyváros hangulatát. A Dalszerző pályázat minden zenész és énekes számára nyitott.

Születtek már az elmúlt évtizedekben slágerek népszerű előadóktól, amelyek témája, címe, múzsája Budapest volt. Bilicsi Tivadar, Kovács Erzsi, Rátonyi Róbert, vagy Kern András, Cseh Tamás, a Hobo Blues Band, a Belga, az Emil Rulez, vagy éppen a Budapest Bar, megannyi ismert művész zenélt, énekelt már a főváros kapcsán. Ha azonban feltesszük azt a kérdést, hogy: tudsz mondani egy Budapest dalt? – akkor a válasz késik. Talán mert még nem született meg a város igazi dala. Egy olyan dal, ami tényleg a Fővárosról szól, még akkor is, ha talán a Budapest szó el sem hangzik benne. Egy dal, amit, ha meghallunk, a világ bármely pontján mindenki a magáénak érezheti, aki valaha élt vagy éppen él, esetleg szeretne Budapesten élni.

A Budapest Dal 2018 címmel meghirdetett pályázaton a szakmailag elismert, független szakértőkből álló zsűri és a közönség dönt majd az év Budapest Daláról, és a megmérettetést követően valamennyi szerzemény felkerül egy közös CD-re is. A pályázatban a dalok megírására vonatkozó kritériumrendszer kulcsponti eleme, hogy azok tartalma és üzenete, a fővároshoz kapcsolódó legyen. Független, az előadók által is felvállalt, repertoárjukba illeszkedő, nem csupán egyszeri szerzemények születése a cél. Olyan dalokat várnak a bírálók, amelyek a fővároshoz köthető pozitív érzések és emlékek slágerévé válhatnak.

A még ismeretlen, de az előválogatáson arra érdemesnek talált előadók számára remek bemutatkozási lehetőség, a Budapest Dal 2018, míg a felkért zenészeknek is izgalmas munkát jelenthet, hogy a Főváros által támogatott eseményen mutatják be új szerzeményüket. A 11 előadó, aki elfogadta a szervezők felkérését, a Honeybeast, Zävodi + Berkes, Király Viktor, Radics Gigi, Compact Disco, Caramel, Anna & the Barbies, Zséda, Charlie, Keresztes Ildikó és Frenreisz Károly.

A dalok beérkezési határideje 2018. március 22. Az előválogatás után április 16-a és 26-a éjfél között a versenyben induló 14 dalra szavazni lehet a www.budapestdal.hu weboldalon. A tizennégy előadó április 27-én, a Budapest Dal 2018 gálakoncerten a Thália színházban játszhatja majd el szerzeményeit, és ott dől el, hogy kié lesz Budapest dala 2018-ban. A Budapest Dal 2018 kiválasztottjának különdíja egymillió forint, valamint egy éven át övé a Budapest Dal 2018 cím. A pályaművek feltölthetők: www.budapestdal.hu oldalon, illetve a pályázat részleteiről, is itt olvashatnak, még részletesebben