BTF – Káel Csaba: sikeresen mutatkozott be a tavaszi fesztivál Berlinben

Káel Csaba Fotó: Dóka Attila

Káel Csaba
Fotó: Dóka Attila

Sikeresen mutatkozott be a kínálatában és szervezetileg egyaránt megújult Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvásárán, a berlini nemzetközi turisztikai börzén (ITB) – mondta Káel Csaba, a fesztivált szervező operatív testület elnöke az MTI-nek kedden a német fővárosban.

    A fesztivál bemutatóját kiemelt időpontban, rögtön az ITB nemzetközi sajtóértekezlete után tartották. Csaknem száz vezető turisztikai és kulturális szakújságíró követte Káel Csaba prezentációját, aki egyebek között kiemelte, hogy a magyar kormány négy évre előre biztosította a rendezvénysorozat finanszírozását.       A turisztikai szakmának fontos a működési keretek biztonsága, sokan jelezték is, hogy ezt az újítást “örömmel hallják, mert végre el lehet kezdeni egyeztetni a programokat középtávon, és a kulturális csomagokat át lehet formálni turisztikai csomagokká” – mondta Káel Csaba, rámutatva, hogy a BTF egyik fontos célja Budapest jelenlétének megerősítése a világ kulturális turisztikai térképén.     A BTF szervezői egy “igazi városfesztivált” szeretnének létrehozni, amelyben a kulturális örökség mellett az épített és természeti örökségnek is szerepe van. Budapest az új és felújított előadó-művészeti helyekkel, köztük a Zeneakadémiával, az Erkel Színházzal, a Pesti Vigadóval vagy éppen a Budapest Music Centerrel a világ bármelyik nagyvárosával felveszi a versenyt – hangoztatta.     A turisztikai szakma “a kulturális turizmus felé lépdel”, ezért rendkívül fontos, hogy a fesztivál szervezésében részt vesz a Magyar Turizmus Zrt., amely az idegenforgalmi szempontokat képviseli és a fesztivál külföldi népszerűsítéséért felelős – magyarázta Káel Csaba.     Fontos az együttműködés a térség más meghatározó kulturális fesztiváljaival is, elsősorban a Wiener Festwochen nevű bécsi rendezvénysorozattal és a hasonló profilú prágai tavaszi fesztivállal. Ezért várhatóan már 2015-ben az eddigi március vége-április eleje helyett április második felében rendezik meg a BTF-et, mert így jobban illeszkedik a bécsi és a prágai fesztiválhoz.          Az együttműködés révén Budapest visszakerülhet a “nemzetközi vérkeringésbe”, a 20. század eleje után ismét azon európai metropoliszok közé tartozhat, amelyekről világszerte az a hír járja, hogy “kihagyhatatlanok, egyszerűen muszáj megnézni őket” – hangoztatta a vezérigazgató.     Hozzátette: nemcsak a kulturális programok színvonala számít, hanem az összhatás, amelyet leronthat egy rossz éttermi vagy taxis élmény, ezért tervezik, hogy a fesztivált szervező közösségbe bevonnak egyebek között szállodákat és vendéglőket is.     A március 21-től április 6-ig tartó fesztiválon több mint 170 előadást tartanak, köztük 6 világpremiert. A program meghatározó eleme a zene, azon belül a komolyzene, de igyekeznek minél inkább nyitni más művészeti ágak felé, így az idei fesztiválon komoly szerepet kap például a tánc- és a színházművészet.     A Magyar Turizmus Zrt. már az idei BTF promóciójára is nagy hangsúlyt helyez. Németországban, a magyar idegenforgalom első számú piacán egyebek mellett hirdetéseket közöltek vezető lapokban, köztük a Die Weltben és a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, az egyik legnagyobb német légitársasággal pedig akciót szerveztek, amelynek révén a törzsutasok duplán kapnak törzsutaspontot, ha a BTF idejére foglalnak jegyet a budapesti járatokra.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*