Bronzérem a Slovakiaringen

Pallag Bozsák Csaba Opel Astra Rallycross Országos Bajnokság Slovakiaring, 2016.03.12-13

Csaba március 12-13-án a Slovakiaringen Rallycross Országos Bajnoki futamon vett részt egy Magyar Kupás Opel Astrával.

A verseny után kérdezem a pilótát.

Szombaton az első szabadedzésen a leggyorsabb Astrás voltál, a második szabadedzésen Szabó Szilárd mögött lettél a második. Az első előfutamban ötödikként értél célba annak ellenére hogy technikai gondok  nehezítették meg a versenyedet.

Miként is értékeled a szombati napot, sikerült-e a szerelőgárdának a hibát elhárítani?

– Nagyon örültem az első szabadedzésen elért eredményemnek, hiszen ez a pálya még teljesen új volt nekem.

A szombati nap nagyon jól kezdődött és a jó kezdés rá is nyomta a bélyegét az egész hétvégére annak ellenére hogy szombaton technikai problémákkal küzdöttünk.

Köszönöm a szerelőimnek, hogy szombaton még éjszaka megcsinálták az autómat hiszen nélkülük nem tudtam volna vasárnap folyatatni a versenyt. Sajnos vasárnap a második előfutamot nem tudtam befejezni mert az áramtalanítóról az ugratót követő landolásnál leesett a vezeték és megállt az autóm.

A harmadik előfutamon sikerült a negyedik helyen végeznem, így bekerülnöm az első elődöntő 2 sorába.

Az elődöntőt már a harmadik helyen végezted, ezt a helyezést a döntőben is meg tudtad tartani.

– Az elődöntőt Laczkó Lehel borulása miatt megállították. Szerencsére Lehelnek nem történt semmi baja. Az új rajtot követően sikerült megszereznem és megtartanom a harmadik helyezést Szabolcs Robi és Vígh Levente mögött.

A Döntőben szemtanúja voltál egy versenybalesetnek ahol egy sporttársad felborult az autójával. Mennyire veti vissza az embert az ilyen látvány?

Lehelnek nem történt baja, így nyugodtan álltam vissza az új rajthoz. Mindenki nyerni szeretne ezért nem vetheti vissza a többi pilóta teljesítményét egy  baleset, persze ez csak abban az esetben igaz ha a pilótának nem esik baja.

Első 2016-os versenyeden bronzérmet szereztél. Összegezve a hétvégi versenyedet mennyire vagy elégedett vele?

– Elégedett vagyok a hétvégi eredménnyel. A csapat és a versenyzők is jól vizsgáztak. Gratulálok Széll Szabinak az első Astra Kupás versenyén nyújtott teljesítményéhez.

Úgy gondolom hogy ebben az erős mezőnyben szép eredménnyel zártuk a 2016-os év első versenyét. Azt kívánom, hogy soha ne legyen ennél rosszabb évkezdetünk.

Ha újra rajtolhatnál, mi az amit másképp tennél?

– Semmit sem csinálnék másképp. Ezen a versenyen nem tudtam volna a bronzéremnél jobb eredményt elérni.

 Legközelebb hol találkozhatunk veled és a csapatoddal?

– Hagyományosan húsvét hétvégén Máriapócson várjuk a szurkolókat és a támogatókat.

Reméljük, hogy az időjárás kegyes lesz a nézőkhöz és hozzánk és a húsvéti nyuszinak nem szánkón kell jönnie a versenyre.

Máriapócson és az év többi versenyein nagyobb csapattal, több versenyzővel állunk rajthoz, de neveket még nem árulok el legyen ez meglepetés. 

Támogatóim segítségét köszönöm!

 

– Hajósi Miklós – www.hajoka.hu