Brit harci gépek szálltak fel a parlamenti szavazás után

Négy brit Tornado típusú harci repülőgép szállt fel a brit királyi légierő (RAF) ciprusi támaszpontjáról csütörtök hajnalban, nem sokkal azután, hogy a londoni alsóház jelentős többséggel jóváhagyta az RAF bekapcsolódását az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe.

    A brit védelmi minisztérium megerősítette a négy Tornado felszállását, de azt nem erősítette meg, hogy a gépek az első szíriai bevetésre indultak volna. Philip Hammond külügyminiszter is csak annyit mondott a BBC-nek, hogy a brit kormány nem ad “helyszíni közvetítést” a légierő aktuális műveleteiről.
    A BBC-nek nyilatkozó szakértők szerint azonban “nem lenne meglepő”, ha már el is kezdődött volna az RAF tevékenysége a szíriai légtérben, mivel a brit kormány is jelezte, hogy a parlamenti jóváhagyás után a légierő “a gyakorlati lehetőségek szerinti legrövidebb időn belül” bekapcsolódik a nemzetközi koalíció szíriai műveleteibe.
    A ciprusi Akrotiri brit légitámaszpontjáról – amely brit szuverén felségterület – eddig is szálltak fel brit légi kötelékek az Iszlám Állam elleni bevetésekre, de eddig csak a dzsihadista szervezet iraki állásait támadhatták, mivel a szerda éjjeli alsóházi szavazásig az RAF felhatalmazása nem terjedt ki a részvételre a szíriai légi hadműveletekben.

Forrás:MTI