Bringaexpo – több és más

Idén ismét a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban, az Utazás Kiállítással egy időben, március 3–6. között rendezik a Bringaexpo-t. A legnagyobb hazai kerékpár-kiállítás és vásár látogatói az eddiginél lényegesen nagyobb területen tekinthetik meg és próbálhatják ki az kerékpárvilág újdonságait.

 Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

A G pavilonban kap helyet a klasszikus kiállítás, ahol a gépek mellett jelen lesznek a legjelentősebb alkatrész- és kiegészítő gyártók és forgalmazók. A szomszédos F pavilonba kerül a tesztpálya, ahol az eddiginél sokkal nagyobb területen és változatosabb pályán lehet tesztelni a kiszemelt bringákat. Az F pavilonban betonakadályokkal tarkított és terep pályát is kialakítottak a szervezők.

Show műsorok, versenyek

Az idei programkínálat felvonultatja a hazai kerékpáros közösség színe-javát, koronázatlan és koronázott királyait, híres és hírhedt arcait. A Dirt Jump Show a hatalmas ugrások és lélegzetelállító trükkök bemutatója (többek között Nagy „Gizmo” Attilával), a Pump Track Show pedig páros körverseny, amelynek során egy lendülettel és látványos ugrásokkal haladnak majd a párbajozók a dombokkal teletűzdelt tereppályán.

A Gravity Academy Zarges Trial Show-ban Jamrik András triál mountainbike magyar bajnok, Fábián Márk triál monocikli magyar-, európai- és világbajnok, valamint Horgas Péter parkour versenyző próbálják „felülírni” a gravitáció törvényeit.

Az ikonikus országos bajnok Gyenes Pali mindent megmutat, amit egy BMX kerékpárral lábletétel nélkül el lehet követni egy tenyérnyi aszfaltcsíkon. Lesz még Superior Cyclocross bemutató Búr Zsolt magyar bajnokkal és ott lesznek a Pannonhalmi Kerékpáros Klub tagjai.

A közönség a Royal Fixi Gold Sprint keretein belül párharcban mérheti össze erejét értékes nyereményekért.

Egyéb programok

A színpadi programok keretében a 2016. évi újdonságokat prezentáló technikai előadások mellett bemutatkoznak a magyar kerékpáros olimpikonok, nagy bajnokok, bringa-rajongó művészek és zenészek, megszállott és világkerülő bringás családok.

A legkisebbeket KRESZ- és ügyességi pálya várja profi felügyelettel. Lesz virtuális „edzőtábor” is, ahol igazi edzők oktatják majd a hegyibringázást.

Cofidis, a főtámogató

 

Az eseményen bemutatkozik a csaknem 20 éves nemzetközi bringás tapasztalattal rendelkező Cofidis magyar leányvállalata is. A személyi kölcsöneiről ismert cég célja, hogy a biciklis sport hiteles támogatójaként felpezsdítse a hazai kerékpáros szcénát, legyen szó utcai tekerőkről, amatőr sportolókról vagy profi versenyzőkről. Ennek megfelelően több közös akciót terveznek a Budapest Bike Maffia civil szervezettel, kialakítanak egy kifejezetten biciklifinanszírozásra épülő konstrukciót, amelyet hamarosan a legtöbb nagyobb bringaüzletben és egyéb kerékpár-értékesítő helyen szeretnének elérhetővé tenni, valamint számos kapcsolódó programot terveznek az év hátralévő részére.

Jó tudni

A Bringaexpo-ra érdemes előre, online jegyet váltani, mert olcsóbb és mert elkerülhető vele a sorbanállás. A belépőjegy érvényes az egyidejű Utazás kiállításra, a kempingezés témakörét bemutató Karaván Szalonra és az Afrika Expo-ra is. Az esemény főszponzora a Cofidis, a Bringaexpo és a kerékpározás hiteles támogatója. A Bringaexpo nyomon követhető a Facebookon, a www.facebook.com/bringaexpo címen és a weben: www.bringaexpo.hungexpo.hu.