Bottas nyerte az unalmas szezonzárót

Amber-Abu-Dzabi_F1-Bottas

Kettős Mercedes-sikerrel zárult a 2017-es Forma-1-es Világbajnokság, de ezúttal Valtteri Bottas futott célba elsőként, s a már négyszeres világbajnok Hamilton másodikként. Bottas győzelme ellenére sem tudta elvenni Vettel második helyezését az egyéni ponttáblán, így a finn kénytelen beérni a bronzérmes hellyel. A verseny harmadik helyezettje Sebastian Vettel lett, aki a futam nagy részében magányosan körözgetett a paradicsomi környezetben lévő pályán.

Ez egy igazán fontos győzelem azután, hogy nagyon nehezen indult a szezon második része számomra. Ezen a hétvégén, ez az egész győzelem, nem is zárhatnám boldogabban a szezont….A finnek nem mutatják ki az érzelmeiket, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek. Nagyon boldog vagyok. Nagyon sokan támogattak. Nem nagyon tudom kimutatni, de nagyon jól érzem magam.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

A 2017-es szezon lezárult, s a Liberty Media már a dobogón felvezette a 2018-ast. Nem mással, mint a Forma-1-es Világbajnokság új logójával, ami fiatalosabb, frissebb lett az előzőnél. A világbajnokságot régebb óta követőknek még szokniuk kell az új dizájnt, de ami új, nem feltétlenül rossz is.

 Amber-Abu-Dzabi_F1-rajt

A Mercedes volt az idei szezon domináns autója, s mivel Lewis Hamilton látványos motivációvesztést könyvelhetett el negyedik világbajnoki címének megszerzése óta, nem maradt más, mint Bottas, aki nyerhetett. Rá is fért már a finnre a győzelem, hiszen a júliusi Osztrák Nagydíj óta nem állhatott fel a dobogó tetejére. Arról nem is beszélve, hogy a mezőny egyik, ha nem, a legjobb autójával mindössze háromszor tudott győzni idén a 28 éves pilóta.

A Ferrari nem panaszkodhat, hiszen mindkét pilótája közvetlenül a Mercedes-duója mögött ért célba. Vettel nyugodt futamot ment, 15 másodperccel Hamilton mögött futott be, Kimi Raikkönen pedig további 26 másodperccel lemaradva lett negyedik. Raikkönent az egyéni ponttábla negyedik helyére repítette ez az eredmény a versenyen kieső Daniel Ricciardo elé. A Red Bull ausztrál pilótájának autójában hidraulikus probléma lépett felé, ezért még féltáv előtt feladta a futamot. Ricciardo csapattársa, Max Verstappen az ötödik helyért járó pontokat hozta a csapatnak.

 Amber-Abu-Dzabi_F1-dobogo

Nico Hülkenbergnek és a német által elért hatodik helynek sokat köszönhet a Renault, ugyanis a konstruktőrök között kielőzte a gyengélkedő Toro Rossót és hatodik lett. A Force India párosát is kielőzte a Renault pilótája. Perez és Ocon a hetedik és nyolcadik helyre vitte célba rózsaszín autóját.

A McLaren utolsó Honda-motoros versenyén begyűjtött két pontot Fernando Alonso kilencedik helyezése révén. Az első tizet Felipe Massa zárja Forma-1-es karrierje végén.

Bár a 2017-es Forma-1-es szezon véget ért, a csapatok maradnak Abu-Dzabiban, hogy teszteléseket folytassanak a 2018-as szezonra. Ekkor ülhet majd be Robert Kubica a Williamsbe és talán hamarosan az is kiderül, hogy ki foglalhatja el Felipe Massa helyét Lance Stroll csapattársaként a patinás brit csapatnál.

A tesztelés után azonban következik a pihenés, az ünneplés ideje a Forma-1-es résztvevők számára is, hogy aztán tavasszal egy új lap nyíljon a Forma-1 történelemkönyvében.

2017-es Abu-Dzabi Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Valtteri Bottas               Mercedes                          1:34:14.062
  2. Lewis Hamilton             Mercedes                       + 3.899
  3. Sebastian Vettel            Ferrari                                  + 19.330
  4. Kimi Raikkönen             Ferrari                                  + 45.386
  5. Max Verstappen            Red Bull                           + 46.269
  6. Nico Hülkenberg           Renault                        + 1:25.713
  7. Sergio Perez                 Force India                        + 1:32.062
  8. Esteban Ocon               Force India                        + 1:38.911
  9. Fernando Alonso           McLaren                        + 1 kör
  10. Felipe Massa               Williams                       + 1 kör
  11. Romain Grosjean        Haas                           + 1 kör
  12. Stoffel Vandoorne       McLaren                        + 1 kör
  13. Kevin Magnussen       Haas                           + 1 kör
  14. Pascal Wehrlein          Sauber                         + 1 kör
  15. Brendon Hartley          Toro Rosso                       + 1 kör
  16. Pierre Gasly                Toro Rosso                       + 1 kör
  17. Marcus Ericsson         Sauber                         + 1 kör
  18. Lance Stroll                 Williams                       + 1 kör
  19. Carlos Sainz               Renault                             Nem ért célba
  20. Daniel Ricciardo          Red Bull                            Nem ért célba

A világbajnokság végeredménye:

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton                       363 pont
  2. Sebastian Vettel                      317 pont
  3. Valtteri Bottas                         305 pont
  4. Kimi Raikkönen                      205 pont
  5. Daniel Ricciardo                      200 pont
  6. Max Verstappen                     168 pont

7.Sergio Perez                            100 pont

  1. Esteban Ocon                           87 pont
  2. Carlos Sainz                            54 pont
  3. Nico Hülkenberg                      43 pont
  4. Felipe Massa                           43 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes                       668 pont
  2. Ferrari                        522 pont
  3. Red Bull                           368 pont
  4. Force India                          187 pont
  5. Williams                         83 pont
  6. Renault                          57 pont
  7. Toro Rosso                            53 pont
  8. Haas                             47 pont
  9. McLaren                          30 pont
  10. Sauber                             5 pont

 

(Forrás: Amber PR)