Botka László szerint jövő áprilisban le kell váltaniuk, és le fogják váltani a Fideszt

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön, Salgótarjánban, egy utcafórumon kijelentette: az emberek többsége kormányváltást akar, és az elmúlt napok történései ezt a kétkedők számára is bizonyossággá tették.
Botka László arra hívta fel a figyelmet, hogy több tízezren tüntetnek napok óta Budapesten, sőt már a vidéki nagyvárosokban is többezres tüntetések voltak, és döntően azok a fiatalok vannak az utcákon, akikről sokan azt gondolhatták, nem is érdekli őket, mi történik körülöttük.
“A kormányzati gyalázat után megmentik a magyarság becsületét. Köszönjük nektek, és kitartást!” – fogalmazott.
A mintegy kétszáz résztvevő ütemes tapssal és Botka nevének skandálásával fogadta a főposta előtti térre Molnár Gyulával, az MSZP elnökével érkező jelöltet.

Botka László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje (k) érdeklődőkkel beszélget a párt utcafórumán Salgótarjánban 2017. április 13-án. MTI Fotó: Komka Péter

Botka László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje (k) érdeklődőkkel beszélget a párt utcafórumán Salgótarjánban 2017. április 13-án. MTI Fotó: Komka Péter

Forrás:MTI