BKK járatokkal a Múzeumok Éjszakáján

A Budapesti Közlekedési Központ idén is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz: a helyszíneket összekötő múzeumi járatok közlekednek 2013. június 22-én, szombaton este 6 órától éjjel 2 óráig szerte a városban, hatféle útvonalon, de a Budai Várba közlekedő 16A autóbuszok is lényegesen hosszabb üzemidővel, hajnali 2:40-ig járnak. Az együttműködés keretében a BKK  jegypénztárakban gyorsan, kényelmesen lehet megvásárolni a részvételre jogosító karszalagot, amely a múzeumi belépő  és a múzeumi járatokra szóló bérlet is egyben.

muzeumok_ejszakaja_2013

A Budapesti Közlekedési Központ idén is részt vesz a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozaton. Amellett, hogy a megszokott és népszerű múzeumi járatokat is közlekedtetjük, az érdeklődők kiemelt pénztárainkban egyszerűen, kényelmesen hozzájuthatnak már elővételben is a rendezvényeken való részvételre jogosító karszalaghoz.

A karszalagnak két változata van: felnőtteknek 1500, gyerekeknek (6 és 18 éves kor között) 600 forintba kerül a belépő. A karszalag nem csak belépésre, hanem utazásra is jogosít: a múzeumi járatokon egész éjszaka; a BKK többi, megszokott tömegközlekedési járatán június 22-én, szombaton este 18 órától vasárnap hajnali 2 óráig utazhatnak a karszalaggal rendelkező utasok.

A belépőket elővételben az alábbi pénztárainkban válthatják meg akár már ma:

  • Astoria
  • Batthyány tér
  • Blaha Lujza tér
  • Corvin-negyed
  • Deák Ferenc tér
  • Ferenciek tere
  • Keleti pályaudvar
  • Kossuth Lajos tér
  • Margit híd
  • Nyugati tér mindkét pénztár
  • Oktogon
  • Örs vezér tere, metróvégállomás
  • Puskás Ferenc Stadion
  • Széll Kálmán tér
  • Újpest-Központ
  • Vörösmarty tér

Pénztáraink nyitva tartásáról honlapukon az alábbi linken tájékozódhatnak.

Tömegközlekedés a Múzeumok Éjszakája idején

A megszokott járatokon felül hat rendkívüli járatot is indítunk június 22-én. A buszok az alábbi végállomásokról indulnak:

  • Nyugati pályaudvar: Hősök tere, Andrássy út érintésével közlekedő járat és az Óbudára közlekedő járat, valamint a Szentendrére közlekedő járat;
  • Deák Ferenc tér: a Budai Vár és a Margit körút érintésével közlekedő járat és a Ludwig Múzeumhoz, valamint a budafoki Szent István térhez közlekedő járat;
  • Népliget: az Üllői út, az Andrássy út és a Városliget érintésével közlekedő járat.

A rendkívüli Múzeumbusz körjáratok bejárt útvonalai és az érintett múzeumok az alábbiakban ismerhetőek meg.

 

Közlekedik: június 22-én 18 órától június 23-án hajnali 2.30-ig Nyugati pályaudvar M vá.Kresz Géza Mentőmúzeum, Teapalota a PotaláhozHősök tere M (a 20E, 30-as, 30A buszok megállója)Szépművészeti Múzeum, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Műcsarnok, Fővárosi NagycirkuszHősök tere M (a 979-es busz megállója)Szépművészeti Múzeum, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Műcsarnok, Fővárosi NagycirkuszBajza utca M (a 105-ös, 979-es buszok megállója)Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum, Pénzügyőr Múzeum, Magyar Írószövetség, Szidharta Közösségi Ház, Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum, Postamúzeum, Ráth

György MúzeumVörösmarty utca M (a 979-es busz megállója)Terror Háza, Liszt Ferenc Emlékmúzeum, Bélyegmúzeum, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Eötvös 10 Közösségi és Kulturális SzíntérOktogon M (a 105-ös, 979-es buszok megállója)Magyar Fotográfusok Háza-Mai Manó Ház, Ernst Múzeum, Terror Háza, Orfeum, Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet – MaNDAOpera M (a 105-ös, 979-es buszok megállója)Magyar Fotográfusok Háza-Mai Manó Ház, Ernst Múzeum, V.A.M. Design Center Bajcsy-Zsilinszky út M (a 105-ös, 979-es buszok megállója)V.A.M. Design CenterDeák Ferenc tér M (a 105-ös busz megállója)Földalatti Vasúti Múzeum, Evangélikus Országos Múzeum Széchenyi István tér (a villamospótló megállója az Akadémia utca torkolatában)OSA Archívum, MNB LátogatóközpontKossuth Lajos tér (a 2V villamospótló megállója a Vértanúk terén)Néprajzi Múzeum Markó utca (a 2V, 15-ös, 115-ös buszok megállója)Kresz Géza MentőmúzeumNyugati pályaudvar M vá. (végállomási leszállóhely)Kresz Géza Mentőmúzeum, Teapalota a Potalához

 Közlekedik: június 22-én 18 órától június 23-án hajnali 2.30-igDeák Ferenc tér M vá. (a Károly körúton a Gerlóczy

utca torkolat előtt)Földalatti Vasúti Múzeum, Evangélikus Országos Múzeum, Magyar Zsidó Múzeum és az előtte lévő tér, Magyar Zsidó Levéltár Deák Ferenc tér M (a 105-ös busz megállója)Földalatti Vasúti Múzeum, Evangélikus Országos Múzeum, Magyar Zsidó Múzeum és az előtte lévő tér, Magyar Zsidó Levéltár Széchenyi István tér (a 16-os, 105-ös busz megállója)OSA Archívum, MNB Látogatóközpont Clark Ádám tér (a 16-os, 105-ös busz megállója)Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, Hagyományok HázaDísz tér (a 16-os busz megállója)Budapesti Történeti Múzeum, Országos Széchenyi Könyvtár, Magyar Nemzeti Galéria, Nemzeti Táncszínház, Zenetörténeti Múzeum, Kémmúzeum, Magyarság Háza, Labirintus, Arany Sas Patikamúzeum, Sziklakórház, De la Motte – Beer-palotaPalota út, gyorslift (a 16-os busz megállója)Budapesti Történeti Múzeum, Országos Széchenyi Könyvtár, Magyar Nemzeti Galéria, Nemzeti TáncszínházAlagút utca (az 5-ös busz megállója)Sziklakórház, Kert étterem és kávézó a Horváthkertben Széll Kálmán tér M (a 39-es busz megállója)Hadtörténeti Múzeum, Magyar Nemzeti Levéltár Széna tér (a 960-as busz megállója) Mechwart liget (a 960-as busz megállója)Országos Meteorológiai Szolgálat, Öntödei MúzeumMargit híd, budai hídfő H (a 91-es, 191-es, 291-es,

931-es buszok megállója)Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár (SOK), Öntödei MúzeumJászai Mari tér (9-es, 26-os, 91-es, 191-es, 234-es, 291-es, 931-es buszok megállója)MA-URI CentrumNyugati pályaudvar M (a 9-es, 914-es, 914A, 923- as, 931-es, 950-es, 950A buszok megállója)Kresz Géza Mentőmúzeum, Teapalota a PotaláhozArany János M (a 9-es, 914-es, 914A, 931-es, 950-es, 950A buszok megállója)Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpont, OSA ArchívumDeák Ferenc tér M vá. (a Károly körúton a Gerlóczy

utca torkolat előtt)Földalatti Vasúti Múzeum, Evangélikus Országos Múzeum, Magyar Zsidó Múzeum és az előtte lévő tér, Magyar Zsidó Levéltár   Különjárat neveMegállókÉrintett intézmények, múzeumokMúzeumbusz 3 (dél-pesti járat)

 

Közlekedik: június 22-én 18 órától június 23-án 2.30-igNépliget M vá. (a 254E busz végállomása)TIT Budapesti PlanetáriumNépliget M (Üllői út, a 103-as, 901-es buszok megállója)TIT Budapesti Planetárium, OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és MúzeumNagyvárad tér M (a 914-es, 914A, 950-es, 950A autóbuszok megállója) Természettudományi Múzeum (az Üllői úton, a Ludovikánál lévő gyalogos átkelőhely előtt)Magyar Természettudományi Múzeum, ELTE FüvészkertCorvin-negyed M (a 914-es, 914A, 950-es, 950A buszok megállója)Iparművészeti Múzeum, Holokauszt EmlékközpontKálvin tér M (a 9-es, 115-ös buszok megállója)Magyar Nemzeti Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum, Rádió- és Televíziótörténeti Muzeális Kiállítóhely, Ráday Könyvesház, Eventuell GalériaAstoria M (a közös autóbusz- és villamosmegálló)ELTE Egyetemi Könyvtár, MMKM Elektrotechnikai Múzeum, Ady Endre Emlékmúzeum, FUGA Budapesti Építészeti Központ Magyar Zsidó Múzeum és az előtte lévő tér, Magyar Zsidó Levéltár, BTM – Budapest Galéria, Budapest Kiállítóterem, Eventuell GalériaDeák Ferenc tér M (a 9-es busz megállója)Földalatti Vasúti Múzeum, Evangélikus Országos Múzeum Magyar Zsidó Levéltár, Mazsihisz- Magyar Zsidó Múzeum,Bajcsy-Zsilinszky út M (a 105-ös, 979-es buszok megállója)Evangélikus Országos

MúzeumOpera M (a 105-ös, 979-es buszok megállója)Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, Ernst Múzeum, V.A.M. Design CenterOktogon M (a 105-ös, 979-es buszok megállója)Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, Ernst Múzeum, Terror Háza, Orfeum, Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet – MaNDAVörösmarty utca M (a 979-es busz megállója)Terror Háza, Liszt Ferenc Emlékmúzeum, Bélyegmúzeum, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Eötvös 10 Közösségi és Kulturális SzíntérBajza utca M (a 105-ös, 979-es buszok megállója)Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum, Pénzügyőr Múzeum, Magyar Írószövetség, Sziddhárta Közösségi Ház, Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum, Postamúzeum, Ráth György MúzeumHősök tere M (a 20E, 30-as, 30A, 105-ös buszok megállója)Szépművészeti Múzeum, Műcsarnok, Magyar Mezőgazdasági MúzeumSzéchenyi fürdő M (a 72-es trolibusz megállója)Fővárosi NagycirkuszErzsébet királyné útja (a 72-es trolibusz megállója)Magyar Műszaki és Közlekedési MúzeumAjtósi Dürer sor (a 74-es trolibusz megállója)Magyar Műszaki és Közlekedési MúzeumSzobránc köz (a 75-ös, 77-es trolibuszok megállója)SportmúzeumKeleti pályaudvar M (a korábban közlekedett 178-as busz egykori megállója)Állatorvos-történeti Gyűjtemény, Babilon CenterDologház utca (a villamospótló busz megállója a Fiumei úton)Rendőrség-történeti Múzeum, Kegyeleti MúzeumNagyvárad tér M (a villamospótló busz megállója az Orczy úton) Népliget M vá. (a 254E busz végállomása)TIT Budapesti Planetárium, OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum   Különjárat neveMegállókÉrintett intézmények, múzeumokMúzeumbusz 4 (Ludwig járat)

 

Közlekedik: június 22-én 18 órától június 23-án 2.30-igLudwig Múzeum vá. (a Soroksári út szervizútján)Ludwig MúzeumTörley tér (a 251-es busz megállóhelye előtt)Törley Pince, Törley Gyűjtemény és Látogató KözpontSavoyai Jenő tér (a 33-as, 58-as, 114-es, 141-es, 150-es, 213-as, 214-es, 233E, 250-es buszok megállója)Álomautó MúzeumBudafoki út (Karinthy Frigyes út, a 33-as, 86-os, 233E buszok megállója) Szent Gellért tér (a 86-os,133E, 233E buszok megállója)BME OMIKK, Molnár C. Pál Műterem-Múzeum, Rudas gyógyfürdő, Energetikai Gépek és Rendszerek Tsz., Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Balassi IntézetKálvin tér M (a 9-es, 105-ös busz megállója)Magyar Nemzeti Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum, Rádió- és Televíziótörténeti Muzeális Kiállítóhely, Ráday Könyvesház, Eventuell GalériaAstoria M (a közös autóbusz- és villamosmegálló)ELTE Egyetemi Könyvtár, MMKM Elektrotechnikai Múzeum, Ady Endre Emlékmúzeum, FUGA Budapesti Építészeti Központ Magyar Zsidó Múzeum és az előtte lévő tér, Magyar Zsidó Levéltár, Eventuell Galéria, BTM – Budapest Galéria, Budapest KiállítóteremDeák Ferenc tér M (a 9-es busz megállója)Földalatti Vasúti Múzeum, Evangélikus Országos Múzeum, Magyar Zsidó Levéltár, Mazsihisz- Magyar Zsidó MúzeumDeák Ferenc tér M (a 914-es, 950-es buszok megállója)Földalatti Vasúti Múzeum, Evangélikus Országos Múzeum, Magyar Zsidó Levéltár, Mazsihisz- Magyar Zsidó MúzeumAstoria M (a közös autóbusz- és villamosmegálló)ELTE Egyetemi Könyvtár, MMKM Elektrotechnikai Múzeum, Ady Endre Emlékmúzeum, FUGA Budapesti Építészeti Központ, Magyar Zsidó Múzeum és az előtte lévő tér, Magyar Zsidó Levéltár, BTM – Budapest Galéria, Budapest KiállítóteremKálvin tér M (a 9-es, 15-ös buszok, 83-as trolibusz megállója)Magyar Nemzeti Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum, Rádió- és Televíziótörténeti Muzeális Kiállítóhely, Ráday Könyvesház, Eventuell GalériaCorvin-negyed M (a 914-es, 950-es buszok megállója)Iparművészeti Múzeum, Holokauszt EmlékközpontTermészettudományi MúzeumMagyar Természettudományi Múzeum, ELTE FüvészkertNagyvárad tér M (az Üllői út 123. előtt) Soroksári út (a villamospótló busz megállója a Haller utcában)Zwack Unicum Múzeum és LátogatóközpontLudwig Múzeum vá. (a Soroksári út szervizútján)Ludwig Múzeum   Különjárat neveMegállókÉrintett intézmények, múzeumokMúzeumbusz 5 (Óbudai járat)

 

Közlekedik: június 22-én 18 órától június 23-án 2.30-igNyugati pályaudvar M vá. (a 191-es busz végállomása)Kresz Géza Mentőmúzeum, Teapalota a PotaláhozJászai Mari tér (a 9-es, 26-os, 91-es, 91-es, 234-es,291-es, 931-es buszok megállója)MA-URI CentrumMargit híd, budai hídfő H (a 9-es, 26-os, 234-es buszok megállója)Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár (SOK), Öntödei MúzeumRemetehegyi út (a 165-ös busz megállója)Fővárosi Képtár – Kiscelli MúzeumSzentlélek tér H (a 134-es busz megállója)Óbudai Múzeum, Kassák Emlékmúzeum, Vasarely Múzeum, Óbudai Társaskör, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, BTM – Budapest Galéria KiállítóházaZáhony utca (a 34-es, 134-es, 234-es buszok megállója)Aquincum MúzeumVörösvári út (a 160-as, 218-as, 260-as buszok megállója)Magyar Csillagászati

Egyesület – Polaris

CsillagvizsgálóSerfőző utca (a 29-es, 137-es, 218-as, 237-es buszok megállója)Óbudai Múzeum, Kassák Emlékmúzeum, Vasarely Múzeum, Óbudai Társaskör, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, BTM – Budapest Galéria KiállítóházaRemetehegyi út (a 165-ös busz megállója)Fővárosi Képtár – Kiscelli MúzeumMargit híd, budai hídfő H (a 9-es, 26-os, 86-os, 160-as, 234-es, 260-as buszok megállója)Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár (SOK), Öntödei MúzeumJászai Mari tér (a 9-es, 26-os, 91-es, 191-es, 234-es, 291-es, 931-es buszok megállója)MA-URI CentrumNyugati pályaudvar M vá. (a végállomási leszállóhely)Kresz Géza Mentőmúzeum, Teapalota a Potalához   Különjárat neveMegállókÉrintett intézmények, múzeumokMúzeumbusz 6 (Szentendrei Járat)

 

Közlekedik: június 22-én 18 órától június 23-án 2.30-ig. Az autóbusz Margit híd, budai hídfő irányában – leszállási szándék esetén – az útvonalán érintett megállókban megáll.Szentendre H vá. (a H5-ös hév-pótló busz megállója) Margit híd, budai hídfő H vá. (a 9-es, 26-os, 86-os,

160-as, 234-es, 260-as buszok megállója)

Ezeken a járatokon csak a Múzeumok Éjszakájára érvényes karszalaggal lehet utazni, más utazási okmányok ezekre a járatokra nem érvényesek.

A múzeumi járatok menetrendje a www.bkk.hu oldalon található.

Ezen az estén a Széll Kálmán tér M és a Dísz tér között közlekedő 16A jelzésű autóbusz meghosszabbított üzemidővel közlekedik: az utolsó autóbusz a Széll Kálmán tértől 2:35-kor, a Dísz tértől 2:40-kor indul.

A 106-os autóbuszok június 22-én 18 órától üzemzárásig nem érintik a Záhony utca és a Sujtás utca megállóhelyeket, helyettük a 134-es és a 234-es autóbuszok Záhony utca megállóhelyén állnak meg.

Nosztalgiavillamosok a Múzeumok Éjszakáján

A Múzeumok Éjszakája rendezvényeihez kapcsolódóan idén is közlekednek majd nosztalgiavillamosok a városban. A Kiskörúton a Deák Ferenc tér és a Szent Gellért tér között három nosztalgiavillamos is ingázik majd: a századfordulós hangulatot idéző 436-os és 611-es pályaszámú és az 1960-as éveket idéző 2624-es várja az érdeklődőket.

A villamosok a Deák térről 16:30 és 0:15 között minden óra 00, 15, 30 és 45 perckor, a Szent Gellért térről pedig 13, 28, 43 és 58 perckor indulnak. Az első indulás a Deák Ferenc térről 16:30, a Szent Gellért térről 16:43, az utolsó indulás a Deák Ferenc térről 0:15, a Szent Gellért térről pedig 23:58.

A Deák Ferenc térről 0:15-kor induló járat Szent Iván éji körjáratként közlekedik, a Deák tér–Szent Gellért tér–Széll Kálmán tér–Blaha Lujza tér útvonalon át a Bosnyák téri Zugló kocsiszínig, illetve a Ferencváros vasútállomásnál található Ferencváros kocsiszínig közlekednek, ahova kb. 1:30-kor érkeznek. A villamosok leszállási igény esetén a közbenső megállóhelyeken is megállnak. A villamosokkal lehetőség lesz a kocsiszíntől a Deák térig is utazni, a 2624-es pályaszámú villamos 15:10-kor indul a Bosnyák térről (a kocsiszín kapujából), a 436-os és 611-es pedig 15:40-kor Ferencváros kocsiszínből.

A villamosokon nosztalgia díjszabás érvényes: a 14 évnél idősebb utasaink 500, a 6 és 14 év közötti utasaink pedig 300 forintos nosztalgia-menetjeggyel utazhatnak a járműveken. A Múzeumok Éjszakájára jogosító karszalaggal rendelkező utasaink kedvezményes, 300 forintos jeggyel utazhatnak a villamosokon.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*