Bírálják Obamát, mert 400 ezer dollárért tart előadást a Wall Streeten

Bírálják az Egyesült Államokban Barack Obama volt elnököt, mert 400 ezer dollárért tart előadást a Wall Street egyik bankjában – írta kedden a New York Post.

    A magas honorárium háromszorosa annak, amit Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje 2015-ben kapott a Goldman Sachs bankháznál tartott előadásáért. Clinton ugyanis szintén rendszeresen tartott előadásokat a Wall Street különböző befolyásos bankjainál, és a tavalyi elnökválasztási kampányban ezért éles bírálatok is érték.
Barack Obama korábban még “zsíros nagymenőknek” nevezte a Wall Street bankárjait, és őket tette felelőssé a 2009-ben kirobbant pénzügyi válságért. Akkor úgy fogalmazott: a pénzügyi válságot “részben a Wall Street teljességgel felelőtlen magatartása okozta”.
A volt elnök kevesebb mint száz nappal a Fehér Házból történt távozása után már szerződést kötött egy közepes méretű New York-i beruházási bankkal, amely a 400 ezer dolláros honorárium fejében egy szeptemberi egészségügyi tanácskozáson mondandó beszédre kérte fel őt.
“Obama folyamatosan a jövedelmi különbségekről beszélt, most pedig azoktól fogad el pénzt, akiket bírált? Azok táplálják, akiket zsíros nagymenőknek nevezett?” – fogalmazott a New York Postnak Hank Sheinkopf demokrata párti stratéga, hozzátéve: “ez sokkal inkább képmutató, mint ironikus”.
A volt elnök szóvivője nem reagált a New York Post megkeresésére.

Forrás:MTI