Bezár a Samsung SDI Magyarország

Spread the love

Lehúzza a rolót a 2012-ben még 76 milliárd forint árbevételt összehozó Samsung SDI Magyarország Zrt. A második legnagyobb magyarországi Samsung-vállalat színestelevízió-képcsövet, plazmatévépaneleket és mobiltelefon-kijelzőket gyártott, kifogyott alóla a piac – írta a hvg.hu kedden.

    A honlap szerint a Samsung SDI Magyarország Gyártó és Értékesítő Zrt. végelszámolás alá vonását április 3-án tették közzé. A jogutód nélkül megszűnő társaság tulajdonosa a 2001. márciusi alapításkor a Samsung SDI német leánycége volt, majd 2006. április elején átvette a Samsung SDI Co. Ltd.     A cég 322 ezer négyzetméteres gödi gyárát 2001-ben építették, az induláskor 20 és 21, utóbb 28, 29 és 32 colos képcsöveket készítettek itt. Európa egyik legnagyobb katódsugárcső-gyártója lett az üzem, ahol 2007-től a plazmatelevíziók egyik fő alkatrésze, a “modul” egység összeszerelését is végezték.     Az Opten céginformációs szolgáltató adatai alapján árbevétele 2010-ben még 101 milliárd, 2012-ben viszont már csak 76,6 milliárd forint volt. Adózott eredménye 2010-ben 3,77, egy évvel később 4,2 milliárd forintot tett ki, 2012-ben 3,56 milliárd forintot ért el.     A Samsung SDI Magyarország Zrt. a Magyarországon működő Samsung-cégek között a második legnagyobb a Jászfényszarun működő, 2012-ben 713 milliárd forint árbevételt elérő Samsung Electronics Magyar Zrt. mögött.

Forrás: MTI

Comments are closed.