Bemutatkozott a magyar Vk-csapat

A média képviselői előtt a szegedi Maty-éren bemutatkozott a Világkupán induló magyar válogatott. Csapatunk 51 ép és 12 paraversenyzővel vesz részt az eseményen, amelyre hivatalosan 66 nemzet jelezte részvételét.

kajak

Rió már a múlté, a jelen Szeged, ahonnan Tokió, a 2020-as olimpia felé vezet az út.

Az elkövetkező években többször is vendégül látja a világot a maty-éri pálya – első felvonásként ezen a hétvégén az idei II. gyorsasági Világkupán találkoznak a sportág legjobbjai. Rió négy egyéni olimpiai bajnoka is vízre száll, a parton pedig az anyai örömök előtt álló ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta szorít a magyar versenyzők sikereiért.

„Hatvanhat ország legjobbjai jöttek el hozzánk, és ez az érdeklődés nem csak a magyar kajak-kenunak, hanem Szeged városának is szól, amely mindig kiemelt figyelmet szentelt a sportágnak” – hangsúlyozta Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, aki elmondta 2017-ben júliusában sárkányhajó Európa-bajnokságnak, jövőre ismét gyorsasági Világkupának, valamint eegyetemi és főiskolai világbajnokságnak, 2019-ben pedig a tokiói olimpiát megelőző legfontosabb versenynek, a kvalifikációs világbajnokságnak ad otthont a város.

Dr. Szentgyörgyi Pál, Szeged alpolgármestere hozzátette: a szegedi közönség miatt összehasonlíthatatlan atmoszférájú a pálya, amelyen akár már most is olimpiát lehetne rendezni. 2019-ben azonban megújulva, fantasztikus körülmények között várja a világ legjobbjait Szeged.

Hüttner Csaba, felnőtt szövetségi kapitány egy vegyes összetételű magyar csapatot állít csatasorba, akikkel szemben ezúttal nem fogalmazott meg konkrét elvárásokat.

„Nagy részben erős, feltörekvő fiatalokat köszönthetünk a pályán, de itt lesznek rutinos olimpiai bajnokaink is. Csapatunk nincs még csúcsformában, hiszen versenyzőink a válogatók előtt állnak. A németek és több tengerentúli csapat is már túl van ezeken a versenyeken, így érkeztek a Világkupára. A célunk, hogy kiszolgáljuk a hazai közönséget és felmérjük, hogy miben kell még fejlődnünk a nyári kontinensviadal és a racicei világbajnokság előtt” – mondta Hüttner Csaba, aki az olimpiai program változásáról is beszélt. – A legfontosabb, hogy két női kenus szám felkerült a tokiói programra. A férfi K-4 500 méterrel kapcsolatban azt tudom mondani: az ICF ezt a számot javasolja az ötkarikás programra, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság még nem mondta rá az áment. Egy biztos, az idei világbajnokságra ebben a számban készülünk majd.”

Weisz Róbert, a paraszakág szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy a szakág és a magyar válogatott is átalakulóban van, hiszen három versenyzőnk itt szerezte meg a nemzetközi kategorizációt.

„Az ICF törekvése, hogy a hat kajakos versenyszám mellé négy kenus szám is felkerüljön a paralimpia programjára, a jövőre nézve pedig a mi célunk az, hogy minél több versenyszámban jelen lehessünk.”