Befagynak a zenefelhasználás után járó jogdíjak

Az Artisjus által meghatározott befizetési kötelezettség a 2013-as árszinten kerül befagyasztásra 2014-re és 2015-re, míg a háttér jellegű élőzene után fizetendő összeg az eddiginek a felére csökken – áll az NGM közleményében.

Az NGM üdvözli, hogy hosszas előkészítési munka eredményeképp az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület előzetes megállapodásra jutott díjszabással kapcsolatosan a turizmus és a vendéglátás meghatározó érdekképviseletei szervezeteivel. A megállapodást elősegítette a minisztérium és a turisztikai és a vendéglátó szakmai szervezetek közötti együttműködés, amely eredményeképpen biztosítható volt a közös álláspont kialakítása, valamint a hatékony érdekképviselet a díjszabásokról folyó egyeztetés során.

Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár, valamint Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke által a turisztikai, vendéglátó vállalkozások helyzetének javítása érdekében kezdeményezett – a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége, a Magánszállásadók Szövetsége, valamint az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottsága bevonásával folyt – közös gondolkodás eredményre vezetett – írja a közlemény. A jogdíjak két évig biztosan nem fognak emelkedni. Jelentős eredmény, hogy egyszerűsödnek az élőzenei felhasználások esetében is az igénybe vehető kedvezmények feltételei, illetve várhatóan több helyen választanak háttérül élőzenét, hisz ez esetben a vállalkozások a fizetendő jogdíjból jelentős kedvezményt kapnak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium örömmel veszi az Artisjus vállalását miszerint, jövőre érdemben vizsgálja a további átalakítási lehetőségeket is, és továbbra is támogatja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a tarifarendszer hosszú távú strukturális átalakítására való törekvését is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*