Bedák az elvégzett munkában hisz

Bedák Zsolt is a kötelek közé lép szeptember 13-án pénteken, a Ferobox Event következő nagyszabású boksz gáláján Budapesten, a Barba Negrában. A csapat kispehelysúlyú kiválóságának meccsét ezúttal is élőben közvetíti a Sport Televízió.

 Bedák közel hároméves kihagyás után tért vissza a profi boksz világába márciusban, Szentesen. Azóta három győztes mérkőzésen van túl, az utolsót ráadásul kiütéssel sikerült abszolválnia. Az elmúlt két és fél hónapban így egy kis jól megérdemelt pihenés is jutott neki. „Maximum két hetet pihentem, de azért rám fért. Voltunk a családdal Balatonon, nagyon jól éreztük magunkat, de gyorsan eltelt. Azóta folyamatosan edzésben vagyok.”

 A 29 éves ökölvívó elmondása szerint kirobbanó formában van, akár egy címmeccsre is készen állna a Magyar Esten. „Már csak alig több mint egy hét van hátra a gáláig, úgyhogy a kesztyűzésnél tartok. Most is Erdei Zsoltival készülünk közösen, ami nagyon hasznos számomra. Úgy érzem, nagyon jó állapotban és formában vagyok, akár 12 menetet is elvállalnék.”

 A pozitív előjeleket tovább gyarapítja, hogy ellenfele egyáltalán nem ismeretlen Bedák számára. „Kassai Ignáccal egy ob-n már boxoltam, de még nagyon régen, amatőrként. Ha jól emlékszem, nyertem ellene.”

A 18 győzelmet és mindössze 1 vereséget számláló bokszolónak a Barba Negra hazai pálya, hiszen az élete a fővároshoz kötődik. „Rengeteg barátom jelezte, hogy ott szeretne lenni és szurkolni nekem. A feleségem viszont szerintem ezúttal is inkább otthon marad a gyerekekkel és megnézi a tv-ben.”

Természetesen Bedáknál sem hagyhattuk ki a kulcskérdést, hogy vajon mit szól az esemény időpontjához, vagyis a péntek 13-ához? „Egyáltalán nem vagyok babonás, úgyhogy semmit nem jelent számomra ez a dátum. Csak az elvégzett munkában hiszek.”

Szenzációs nap vár egyébként az ökölvívás szerelmeseire szeptember 13-án, hiszen a budapesti BarbaNegrában Nagy Sándor és Kovács ‘Vipera’ Attila is magyar bajnoki címmeccsen bokszol, de szorítóba lép két ifjú tehetség Baranyi Richárd és Baran Attila és a csapat legújabb igazolása, Bozai Gyula is megmutatja, hogy mennyire (nem) babonás a Sport Televízió által élőben közvetített, a szervezők által Magyar Estre keresztelt gálán. A fellépő bokszolók szinte kivétel nélkül a magyar ranglista első három helyén szerepelnek súlycsoportjukban.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*