Barroso: Brüsszel nem emelt elvi kifogást, de további uniós előírások betartását is elvárja

Az Európai Bizottság, bár tett néhány érdemi észrevételt, nem emelt elvi kifogást a paksi erőmű bővítését illetően a magyar kormánytól az Euratom Szerződés 103. cikkének megfelelően megkapott megállapodástervezet alapján, de az EU-jog számos további vonatkozását, így a közbeszerzésre és az állami támogatásra vonatkozó szabályokat is be kell tartani – írta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz intézett levelében.

    A kormany.hu internetes oldalon szerdán közzétett levél, amelynek keltezése február 7., az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény vezetője azt írta: bízik abban, hogy a brüsszeli testület a közbeszerzési és állami támogatási kérdések, illetve általánosabb értelemben a magyar energiapolitika tekintetében is ugyanilyen építő szellemű és átlátható hozzáállásra számíthat.     Barroso a levélben köszönetet mondott Orbánnak január 23-i leveléért, amelyben a magyar kormányfő tájékoztatást adott a magyar-orosz nukleáris energetikai együttműködés újabb fejleményeiről. Szintén megköszönte azt, hogy a miniszterelnök nagyra értékelte a közös európai energiapolitika kialakítása érdekében az elmúlt években elért haladást, valamint a brüsszeli bizottság építő szellemű hozzáállását a paksi atomerőmű kapacitásának hosszú távú fenntartását illetően.     Az Európai Bizottság elnöke emlékeztetett: a közös európai energiapolitika irányába történt haladást az tette lehetővé, hogy az uniós testület tiszteletben tartja a tagállamok jogát annak meghatározására, miként, milyen forrásokból, milyen arányban biztosítják energiaszükségletüket. Ugyanakkor – tette hozzá – a tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy teljes mértékben tiszteletben tartják az uniós szerződést és a másodlagos jogforrásokat, különösképpen azokat, amelyek a belső energiapiacot szabályozzák. Vállalták a tagállamok azt is, hogy az együttműködés és a teljes átláthatóság szellemében fognak eljárni. Ezek a tagállami kötelezettségvállalások “továbbra is életbevágóak” – fogalmazott Barroso.     Ezután a bizottsági elnök áttért arra, hogy az általa vezetett testület megvizsgálta azt a megállapodástervezetet, amelyet a magyar kormány juttatott el hozzá az Euratom Szerződés 103. cikkében foglaltaknak megfelelően. A brüsszeli bizottság tett néhány érdemi észrevételt a magyar kormánynak, de nem emelt elvi kifogást a megállapodással szemben a 103. cikk szempontjából – közölte Barroso.     Megjegyezte: vannak természetesen az EU-jognak más olyan aspektusai is, amelyeket tiszteletben kell tartani, így például a közbeszerzés és az állami támogatás szabályozása.     “Bízom abban, hogy a Bizottság e kérdések tekintetében Pakssal kapcsolatban, illetve általánosabb értelemben a magyar energiapolitika tekintetében is ugyanilyen építő szellemű és átlátható hozzáállásra számíthat” – írta José Manuel Barroso. Mint hozzátette, felkérte az alárendeltségébe tartozó uniós szolgálatot, hogy az vegye fel a kapcsolatot a brüsszeli magyar állandó EU-képviselettel a további lépések megvitatása érdekében.     Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökének címzett levelében azt írta: az egész Európai Unió energiabiztonságának növeléséhez járul hozzá a hosszú távú magyar-orosz együttműködés a nukleáris energia területén. A kormany.hu oldalon közzétett levélben a kormányfő jelezte José Manuel Barrosónak, hogy a magyar hatóságok folyamatosan tájékoztatják a bizottságot a két ország közötti együttműködési megállapodás végrehajtásáról.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*