Bankszövetség: a lakástakarék helyett minél hamarabb új konstrukciót kel kialakítani

A Magyar Bankszövetség arra kéri a kormányt, hogy a most megszüntetett lakástakarék, mint takarékossági forma helyett, szakmai egyeztetés alapján olyan új konstrukció közös kialakítása váljon lehetővé, amelyben az állami támogatás hosszú távon működhessen – közölte a bankszövetség az MTI-vel kedden.

    Jelezték: az új formának a magyar családok, a gazdaság és az állami költségvetés közös érdekeit kell szolgálnia.
    A közlemény leszögezi: a felelős gazdálkodás fontos sarokköve a megtakarítás, ha sikeres gazdaságot és fenntartható fejlődést akarunk, akkor erősítenünk kell a megtakarítási hajlandóságot és képességet.
    Kitérnek arra, ha a lakossági megtakarítások időtartama alapján kialakított sorrendjében – bankbetétek, értékpapírok és befektetési alapok, lakás-takarékossági konstrukciók, nyugdíjalapok -, a mostani intézkedések a két hosszú futamidejű konstrukciót érintik.
    Jelezték: a nyugdíjpénztári takarékosság a felelős egyéni, családi gazdálkodás kiemelkedően fontos, hosszú távú összetevője. Kiszámíthatóságot, biztonságot visz a társadalom tagjainak életébe a kedvező hozamok mellett. A nyugdíjpénztárakba kerülő források évtizedekre biztosítják a magyar állampapírok, kötvények és tőzsdei befektetések jól kiszámítható fedezetét, így a magyar gazdaság fejlesztésében kulcsszerepet játszanak.
    A Magyar Bankszövetség kérése az, hogy a cafeteria rendszerébe a kedvezményes munkáltatói befizetések lehetőségét állítsa vissza a kormány.
    A közlemény kitér a lakástakarék-pénztári megtakarítás fontosságára is, amely az elmúlt két évtizedben a pénzügyi tudatossági stratégia egyik legelfogadottabb és legnépszerűbb eszközévé vált.     
    Emlékeztetnek: Magyarországon a lakás-takarékpénztári rendszeren keresztül eddig több mint 3,7 millió lakás-előtakarékossági szerződést kötöttek, jelentősen hozzájárulva az új otthonok megteremtéséhez, csakúgy, mint a lakásfelújításokhoz. A lakástakarékok által a kezdetektől kifizetett összeg mintegy 2000 milliárd forintra rúg, ebből körülbelül 1 millió család valósíthatta meg lakáscéljait 2,5 fős átlagos háztartással számolva, és figyelembe véve, hogy egy családon belül 1,5 szerződés van.
    A szövetség jelezte: a lakás-takarékpénztári termék érdemben hozzájárul az új lakások piacának fellendítéséhez, az ügyfelek ugyanis szívesen kombinálják a kamattámogatott hitelekkel. Ez a megtakarítási forma kiegészíti a csok igényléseket, és a jogszabályban előírt önerő előteremtéséhez is kiváló lehetőséget biztosít.
    Rámutatnak: emellett a lakástakarék-pénztári termék jelentős szerepet játszik a gazdaság kifehérítésében is, hiszen a pénz felhasználását mindenkor számlával kell igazolni. A lakástakarék-pénztári rendszer ezáltal jelentős összegű áfát csatornázott be az állami költségvetésbe.
    A bankszövetség számításai szerint a rendszer közvetlen és közvetett hatásain keresztül a támogatási kiadásokat tartósan meghaladóan járul hozzá a költségvetés bevételi oldalához – mutatott rá a Magyar Bankszövetség.

Forrás:MTI