Bankok az árvíz idején

Spread the love

 Az Erste Bank Hungary Zrt. az árvízhelyzet miatt június 7-től ideiglenesen bezárja komáromi fiókját – tette közzé a hitelintézet csütörtökön a BÉT honlapján.     Az Erste korábban bejelentette, hogy csütörtöktől ugyancsak az árvíz miatt ideiglenesen bezárja Szentendrén, a Duna korzón lévő fiókját.     A komáromi és a szentendrei fiók újranyitásának időpontját annak ismertté válásakor közzé fogják tenni.

Az OTP Bank segít az árvízkárok enyhítésében, akiknek az árvíz jelentős kárt okozott az élő jelzáloghitelük mögött álló lakóingatlanjukban, és igazolni tudják a kárukat, annak a bank utólag jóváírja a júliusi törlesztőrészletet.  Az OTP csütörtöki közleménye szerint azok az ügyfelek, akiknek az árvíz jelentős kárt okozott az élő jelzáloghitelük mögött álló lakóingatlanjukban, kárenyhítésért fordulhatnak a bankhoz.     A legnagyobb hazai bank közölte: amennyiben az árvíz nagy mértékben rongálja meg az épület állagát, további, egyedi támogatásra is van lehetőség.     Az anyagi segítséget az OTP Bank fiókjaiban lehet igényelni. Ehhez biztosítói kárszakértői jelentésre, vagy jegyzői igazolásra lesz szükség – közölte a pénzintézet.

A Raiffeisen Bank péntek reggeltől átmenetileg zárva tartja esztergomi fiókját az árvízi helyzettel kapcsolatos megelőző intézkedésként – közölte a pénzintézet csütörtökön az MTI-vel.  A közlemény szerint az ügyfeleknek a Raiffeisen Direkt telefonos ügyfélszolgálat (06 40 48 48 48) nyújt tájékoztatást, illetve ügyintézési lehetőséget.     Korábban a Budapest Bank is közölte, hogy az árvíz miatt ideiglenesen zárva tartja fiókjait Esztergomban, valamint Szentendrén.

A Budapest Bank  péntek 12:00 órától a dunai árhullám levonulásáig ideiglenesen zárva tartja az esztergomi bankfiókját, az árvíz miatt szerdán már átmenetileg bezárt a bank szentendrei fiókja is.  A Budapest Bank MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a pénzintézet az ideiglenesen zárva tartó fiókokhoz legközelebbi bankfiókjaiban Bicskén és Budapesten, illetve netbankon keresztül áll esztergomi és szentendrei ügyfelei rendelkezésére.     A fiókok újranyitásának időpontjáról az árvíz levonulta és az esetleges károk felmérése után fog dönteni a Budapest Bank.

A zökkenőmentes készpénzellátás biztosítása érdekében segítséget nyújt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az árvíz miatt kialakult helyzetben; a nagybani készpénzforgalomban szükség esetén meghosszabbított nyitva tartással, valamint az elázott forint bankjegyek cseréjének egyszerűsítésével áll az ügyfelek rendelkezésére – közölte a jegybank csütörtökön. Az árvízi védekezés idején a lezárások, torlódások, kényszerű kerülők miatt a pénzszállító járművek menetideje megnőhet. A pénzfeldolgozó szervezetek és a hitelintézetek ezért kérhetik az MNB-től a nyitvatartási idő meghosszabbítását.     A jegybank segítséget nyújt az elázott készpénz cseréjében is. A rendkívüli helyzetre tekintettel a lakosság által becserélni kívánt, vízkár miatt sérült, elázott bankjegyeket a hitelintézetek és a postafiókok is továbbíthatják az MNB-be.     A nemzeti bank azért vezeti be a különleges intézkedéseket, hogy a maga eszközeivel segítsen az árvíz miatt nehéz helyzetbe került magánszemélyeknek és vállalkozásoknak – áll a közleményben.

Forrás:MTI