Bajnoki csúcs a szezonnyitón

A nyári menterend szerint pénteken 1, szombaton 4, vasárnap pedig 3 találkozót rendeznek az OTP Bank Ligában, a bajnoki találkozókat az M1, a Duna, a Sport1, a Sport2, valamint a Kossuth Rádió közvetíti. A szezonnyitó Nyíregyháza-Debrecen bajnoki a Sport1-en lesz látható.

Pénteken 19 órakor az NB II-t 2014-ben megnyerő Nyíregyháza Spartacus és a magyar bajnok Debrecen csap össze az újonc stadionjában. Ezzel a mérkőzéssel kezdődik a 2014-15-ös magyar bajnoki szezon, illetve az MTVA és a Sport TV közvetítéssorozata. Az elmúlt években megszokhattuk, hogy az első hat forduló lebonyolítása nyári menetrend szerint történik, pénteken 1, szombaton 4, vasárnap 3 mérkőzést rendeznek, ehhez igazodik a televíziós közvetítés is. A Sport1 pénteken 18:30-tól adja felvezetéssel együtt a nyitó mérkőzést, amit a Mezeket fel! követ 21:15-kor.

Szombaton a Bozsik-stadionban, a televízióban pedig a Dunán 16:30-tól mutatkozik be a másik feljutó, a Dunaújváros a Budapest Honvéd ellen. A Sport1 ezután két mérkőzést tűz képernyőre, 18:15-től a Videoton-Pápa, 20:30-tól pedig a Haladás – Újpest találkozókat.

A vasárnapi programból a Duna 16:30-tól a Kecskemét – Ferencváros, a Sport2 18:15-től a Diósgyőr – Puskás Akadémia, 20:30-tól pedig a Paks – Győr találkozót tűzi műsorára. A fordulót a bajnokság hivatalos összefoglaló futballshow-ja, a Harmadik Félidő zárja, ami az első hat fordulóban 22:30-kor kezdődik. Az M1-en és a Dunán lévő meccsek online, a telesport.hu/magyarfoci oldalon is nézhetők a szezon alatt.

Az 1. forduló és a bajnoksághoz kapcsolódó műsorok menetrendje, a kezdési időpontok változatlanok lesznek az első hat fordulóban:

 

Péntek, 18.30, Sport1: Nyíregyháza Spartacus FC – DVSC-Teva

kommentátor: Fülöp László, riporter: Takács Rita

Péntek, 21.15, Sport1: Mezeket fel!

műsorvezető: Petur András

Szombat, 16.30, Duna: Budapest Honvéd – Dunaújváros PASE

kommentátor: P. Fülöp Gábor

A Kossuth Rádió a találkozó második félidejét közvetíti.

Szombat, 18.15, Sport1: Videoton FC – Lombard Pápa Termál FC

kommentátor: Faragó Richard, riporter: Molnár Mátyás

Szombat, 20.30, Sport1: Szombathelyi Haladás – Újpest FC

kommentátor: Matuz Krisztián, riporter: Takács Rita

Vasárnap, 16.30, Duna: KTE-Phoenix Mecano – Ferencvárosi TC

kommentátor: P. Fülöp Gábor

A Kossuth Rádió a találkozó második félidejét közvetíti.

Vasárnap,  18.15, Sport2: DVTK – Puskás Akadémia FC

kommentátor: Gyulai Miklós, riporter: Fazekas Erzsébet

Vasárnap, 20.30, Sport2: MVM-Paks – Győri ETO FC

kommentátor: Faragó Richard, riporter: Molnár Mátyás

Vasárnap, 22.30, Sport2: Harmadik Félidő

műsorvezetők: Takács Rita és Petur András