Bahrein: száguldás a semmibe

Villanyfényes futam következik

Az ausztráliai szezonnyitó futamot követően Bahreinbe utazik a mezőny az idei második futamra. 2011-ben szezonnyitó lett volna ez a helyszín, de a helyi zavargások miatt törölték és helyette Ausztráliával nyitott a versenyévad. Most visszacserélte a helyét Kínával és másodikként következik a hétvégén.

A szahíri pálya a sivatag közepén található, s ez megkülönbözteti a többi versenyhelyszíntől. Az európai télies időjárás és az ausztrál ősz után itt igazi forróság fogadja a Forma-1-es résztvevőket, az is a száraz fajtából. A hétvégére egyelőre nem jósolnak esőt, inkább túlnyomóan napos idő és forróság várja a csapatokat. 2014-ben a szezon előtti három tesztelésből kettő itt zajlott, s akkor eléggé kiismerhették a csapatok a pályát.

 Amber-Bahreini_F1_2017-rajt

Az Ausztrál Nagydíj nem okozott különösebb meglepetést az élcsapatoknál. A Mercedest és a Ferrarit vártuk az élre, s éppúgy, mint 2017-ben, idén is Sebastian Vettel állhatott fel a dobogó tetejére. Hosszú még a szezon, egy futamból nem lehet vérre menő következtéseket levonni. Kimi Raikkönen eredménye láttán lepődhettünk meg talán egy kicsit. A finn jégember hosszú idő óta először állhatott dobogóra, miközben Lewis Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas csak nyolcadik lett.

A 2016-os után a tavalyi Bahreini Nagydíj sem él szép emlékként a Mercedes pilótái, Hamilton és Bottas emlékezetében. Vettel 2017-ben megnyerte a futamot. Lewis Hamilton csak második lett, amit magának köszönhetett, hiszen öt másodperces büntetést kapott és azzal már nem tudta utolérni a németet. A bronzérmes helyen Valtteri Bottas ért célba, aki mérhetetlenül csalódott volt. Nem tudta rajtelsőségét győzelemre váltani.

 Amber-Bahreini_F1-Haas

Ami pedig a hétvégi futamot illeti, fontos információ, hogy 2014 óta már ez is villanyfényes futam. Az első Bahreini Nagydíj 2004-ben volt, ennek örömére a 10. évfordulón esti futamot rendeztek a szahíri pályán és ez annyira bevált, hogy így is maradt. A versennyel kapcsolatos érdekesség még, hogy 2012-ben és 2013-ban is ugyanaz a három pilóta (Vettel, Raikkönen, Grosjean) állt a dobogó ugyanazon három helyén. Ez a felállás idén igencsak valószínűtlen, hacsak a Haas át nem menekíti ide jó formáját, mi több javít is azon.

Ha valaki ezen csodálkozna, nézze meg, hogy az Ausztrál Nagydíjon milyen kiváló tempót mentek a Haas versenyzői. Kiesésük előtt vezették a középmezőnyt, ami a versenytársaknak érthető módon nem tetszett. A többi csapat igencsak felhúzta a szemöldökét és értetlenkedett az eredmények láttán. Többen feltették a kérdést, hogy ez a nagy javulás vajon minek volt köszönhető, s a Ferrarival való kapcsolat mélységét feszegették. Günther Steiner csapatfőnök annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy mindent tisztán, az előírásoknak és szabályoknak megfelelően csinálnak. Kevin Magnussen pedig úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nincs arra garancia, hogy ez az eredményesség Bahreinben is kitart.

 Amber-Bahreini_F1_2017-dobogo

Romain Grosjean egy szép eredménnyel szeretné megvigasztalni csapatát Bahreinben. „Egy jó eredmény segíthet elfelejteni Ausztráliát. Elmegyünk Bahreinbe, végezzük a dolgunkat, ahogy Ausztráliában is, a munkánkra koncentrálunk és megnézzük, hogy mire jutunk. Remélhetőleg ismét kellemes meglepetést okozhatunk. Ez csapatsport, s a csapatom mindig ott volt nekem, ha szükségem volt rá. Minden a maximumon megy: a vezetés, a mérnöki munka és a bokszbeállások.”

 

A verseny és a pálya

 

Az 57-körös Bahreini Nagydíj április 8.-án, helyi idő szerint 18.10-kor (Magyarországon 17.10-kor) veszi kezdetét a szahíri pályán. A pálya hossza: 5,412 km, a teljes versenytáv 308,238 km. A pályán 15 kanyar és egy egyedülálló, 1,090 km hosszú célegyenes található. A körrekordot Pedro de la Rosa tartja (2005-ből), ideje 1 perc 31,447 másodperc.

A csapatoknak új problémákkal kell a versenyhétvégén szembenézniük, így például azzal, hogy a pályát és környékét finom korallhomok takarja, s nagy szél esetén, a pályára kerülő homok nehezíti a gumik tapadását. Egyébként itt jellemző, hogy ahogy egyre jobban felgumizódik a pálya, úgy javul a tapadása. A homok zavart, akár a fedélzeti mechanika meghibásodását is okozhatja. A fékhűtés és az abroncskopás figyelemmel kísérése is fontos Bahreinben.

 

2017-ben Sebastian Vettel nyerte meg a futamot. A német pilóta győztes ideje 1:33:53.373 volt. A második és harmadik helyen a két Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ért célba.

 

(Forrás: Amber PR)