Bahrein reloaded: Vettel és a két Lotus

Spread the love

A Bahreini Nagydíj első három helyezettje, Vettel, Räikkönen és Grosjean a tavalyi versenyen is együtt állhatott fel a dobogóra. Alonso, akinek autóján a futam elején elromlott a DRS-rendszer, nem szólhatott bele a küzdelembe.

Az edzést megnyerő Rosberg nem számított igazi favoritnak, ami a harmadik körben be is igazolódott: Vettel, miután keményen megküzdött Alonsoval leelőzte a Mercedes versenyzőjét és az élre állt. Az ötödik és hatodik körben Alonso és DiResta is elment Rosberg mellet. Ekkor azonban kiderült, hogy a spanyol versenyző hátsó szárnya a DRS deaktiválása után sem záródik vissza. Két boxlátogatás után nyilvánvalóvá vált a Ferrari számára, hogy Alonso ezt a futamot DRS nélkül fogja teljesíteni.

Az első kerékcserékre a 9. körben került sor. Ekkor már arra is fényt derült, hogy DiResta és Räikkönen csak kétszer fognak kiállni a futam alatt, szemben a 3 kiállásos taktikával, amit a legtöbben alkalmaztak. A Ferrari esélyeit eközben az sem javította túlzottan, hogy Massának is problémái akadtak: jobb hátsó gumijáról levált a futófelület, de szerencsére simán be tudott jutni a boxba.

Räikkönen a 14. körben cserélt először, és ezután rögtön meglehetősen jó tempót tudott autózni. A 29. körben az állás a következőképpen alakult: Vettel, DiResta, Räikkönen, Webber, Button, Perez, Rosberg. Vettel előnye a verseny ezen szakaszában már előrevetítette, hogy győzelmét csak technikai hiba vehetné el.

A futam legizgalmasabb perceit kétségtelenül a McLaren két pilótája, Button és Perez szolgáltatta, akik folyamatosan egymás sarkában voltak, és többször is előzték egymást. A harmincadik körben össze is értek, de megúszták sérülés nélkül.

Grosjean eközben folyamatosan jött egyre feljebb, és a 34. körben a két McLarenest is megelőzte. A Lotus másik pilótája, Räikkönen pedig DiRestát tudta legyűrni, így a finn már a második helyen volt, mikor bejött utolsó kerékcseréjére. A bokszkiállások után viszont ismét a második helyen találta magát, amit reálisan nézve már nem veszélyeztetett senki. A kérdés inkább az volt, DiResta meg tudja-e őrizni az előkelő harmadik helyet.

Hamarosan kiderült, a Force India nem ma ér fel a dobogóra: Grosjean hatalmas tempót diktálva érte utol DiRestát és simán le is előzte. Hamilton is előkerült a vége felé, és óriási csatában, az utolsó körben végül meg tudta előzni Webbert, így feljött az ötödik helyre. Alonso is nagyot vívott a végén a szárnyaszegett Ferrarival, de Perezzel nem bírt. Sőt a mexikói inkább előre menekült és Webbert is leelőzte.

Vettel elsősége nem volt veszélyben az egész futam alatt, de az ismét bebizonyosodott, hogy a Pirelli gumik nagy taktikai harcot tesznek lehetővé, és ebben a taktikában az egyik legjobb alany a gumikkal finoman bánó Lotus, Räikkönen kezei alatt.

 

Helyezés Név Csapat Körök száma Időeredmény
1 S. Vettel Red Bull 57 1:36:00.498
2 K. Räikkönen Lotus 57 +0:09.111
3 R. Grosjean Lotus 57 +0:19.507
4 P. di Resta Force India 57 +0:21.727
5 L. Hamilton Mercedes 57 +0:35.230
6 S. Perez McLaren 57 +0:35.998
7 M. Webber Red Bull 57 +0:37.244
8 F. Alonso Ferrari 57 +0:37.574
9 N. Rosberg Mercedes 57 +0:41.126
10 J. Button McLaren 57 +0:46.631
11 P. Maldonado Williams 57 +1:06.450
12 N. Hülkenberg Sauber 57 +1:12.933
13 A. Sutil Force India 57 +1:16.719
14 V. Bottas Williams 57 +1:21.511
15 F. Massa Ferrari 57 +1:26.364
16 D. Ricciardo Toro Rosso 56 +1 Kör
17 C. Pic Caterham 56 +1 Kör
18 E. Gutierrez Sauber 56 +1 Kör
19 J. Bianchi Marussia 56 +1 Kör
20 M. Chilton Marussia 56 +1 Kör
21 G. van der Garde Caterham 55 +2 Kör