Bach Mindenkinek Fesztivál 2020

Spread the love

  1. március 16-22. között hatodik alkalommal kerül megrendezésre Johann Sebastian Bach születésének évfordulójának alkalmából a Bach Mindenkinek Fesztivál. Hét nap, amikor Budapesten és városok tucatjaiban, határainkon belül és kívül, a kultúra Bach zenéjével szólít meg tízezreket, úgy a hangversenytermekben, mint a templomokban, iskolákban, kórházakban, aluljárókban és köztereken.

Idén az eddigit is felülmúló, még nagyobb léptékű programsorozatként, immár a Kárpát-medence több mint 100 településén találkozhat összességében több tízezres közönségünk a fellépő kiváló művészekkel, akik a zenetörténet óriásának évszázadról évszázadra, évről évre egyre népszerűbb műveit szólaltatják meg. A zeneművészet magasan jegyzett szólistáihoz, zenekaraihoz és kórusaihoz hasonlóképpen szerepet vállalnak Bach muzsikáját szívesen megszólaltató további zenészek, templomi kórusok és zeneoktatási intézmények hallgatói, tanulói egyaránt. A mindig ingyenes programokon részt vevő közönségnek pedig lehetőséget biztosítunk, hogy a Magyar Gyermekmentő Alapítványt támogathassák egy hiánypótló, mobil lélegeztetőgép beszerzésében.

A fesztivál eseményei között megtalálhatók lesznek különleges koncertek, gyermek- és családi programok, összművészeti előadások, valamint sporttal és tudományos területekkel összekapcsolt programok. 2019-ben mesterkurzussal segítettük a fiatalok zenei továbbfejlődését, az idén pedig már versenyen is bemutathatják megszerzett tudásukat és a bachi muzsikához való kapcsolódásukat a muzsikus ifjak. Minden programunk megtalálható a honlapunkon. A helyszínek véges befogadóképessége miatt szükséges alkalmanként regisztráció, de ez nem befolyásolja azt a tényt, hogy továbbra is minden programunk ingyenes a közönség számára. Szeretettel várunk mindenkit, hogy osztozzunk Johann Sebastian Bach nagyszerű muzsikájának lélekemelő élményében.

További információ: https://bachmindenkinek.hu

 

 

 

Comments are closed.