Az OTP a járvány miatti bizonytalanságokat hangsúlyozva hívta össze közgyűlését

Az OTP Bank április 17-re hívta össze évi rendes közgyűlését, valószínűsítve, hogy a koronavírus miatti járványügyi helyzetben változások lesznek a közgyűlési feltételekben.

    A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett közgyűlési hirdetményben azt sem zárják ki, hogy változik a “megrendezés lehetősége, időpontja, helyszíne” .
    Az OTP javasolja a részvényeseknek, hogy meghatalmazott útján képviseltessék magukat a tulajdonosi fórumon. A társaság ehhez meghatalmazás mintákkal ad majd segítséget, illetve a meghatalmazott személyére is javaslatot fog tenni – írták.
    A közgyűlés írásos dokumentumai március 26-ától lesznek elérhetők.
    Az OTP Bankcsoport 2019-ben 412,582 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, 30 százalékkal többet az előző évinél, és minden korábbinál magasabbat. A bankcsoport mérlegfőösszege átlépte a 20 ezer milliárd forintot, éves szinten 38 százalékkal nőtt.
    Az igazgatóság a 2019-es év után az előző évinél 13 százalékkal több, csaknem 70 milliárd forint osztalék – részvényenként 248 forint – kifizetését javasolja a közgyűlésnek.
    Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papírok kedden 9815 forinton zártak, 3,77 százalékkal alacsonyabban az előző záróárnál.

Forrás:MTI