Az MTVA gratulál a legjobb európai televíziós filmnek

Prix Europa: Európa legjobb televíziós filmjének választották Tasnádi István író-rendező Memo című filmjét a pénteken véget ért Prix Europa fesztiválon. 

“Teljesen meg vagyok lepve és le vagyok döbbenve, hogy mi kaptuk ezt a díjat. Ez azt jelenti, hogy Európa legjobb televíziós filmje a Memo” – mondta a rendező péntek este, a díjátadó után az MTI-nek.

 

A Prix Europa a kontinens legnagyobb olyan fesztiválja, amely három médium európai terméséből ad válogatást. A minden évben október harmadik hetében megrendezett berlini fesztivál összesen 14 kategóriában díjazza az európai televíziós, rádiós és online műsorkészítőket és alkotásaikat. Tasnádi István elmondta, hogy Európából több mint száz filmet neveztek a televíziós film kategóriába, amelyek közül 22 jutott be a döntőbe. A legjobbak közül az alkotókból álló zsűri választotta ki a nyertest.

“Meg kellett nézni egymás filmjeit, majd vitáztunk róla és szavaztunk” – fejtette ki a rendező. Elmondta, hogy a tavaly bemutatott Memo – amelynek forgatókönyvét is ő írta – az első filmje, és csak most kezdte el fesztiválkörútját, de bízik abban, hogy sok helyen bemutatják, és ez az elismerés újabb fesztiválmeghívásokat is jelent majd.

 

“Nagy szükség van az ilyen díjakra, hogy felhívja a figyelmet egy filmre, hogy valamiért más, különleges, értéket képvisel. Egy díjazott filmre jobban odafigyelnek, mintha csak néhányszor lemegy egy tévécsatornán” – fűzte hozzá. A csütörtöki vetítésig Tasnádi István nem is számított rá, hogy ennyire jól szerepelnek majd.

“Nagyon pozitív kritikát kaptam a zsűritől, nem is akartam hinni a fülemnek. Zárszóként a finn korelnök azt mondta: megint bebizonyosodott, hogy Magyarország mekkora filmes nemzet. Ekkor azt éreztem, hogy leesek a székről” – idézte fel. A szakemberek kiemelték a történet drámaiságát, a színészi játékot, a film atmoszféráját, a vágást és a képeit egyaránt. “Azt mondták, olyan világba visz el, és tart ott másfél óráig, ami ritka filmes élmény” – tette hozzá.

A filmdráma, amelyet tavaly októberben a Duna televízióban mutattak be, és amely idén márciusban elnyerte a tévéfilmek kategóriájában a legjobb forgatókönyvért járó Magyar Filmdíjat is, egy ambiciózus pszichiáterről, Lónyai Péterről szól, aki a ritka mentális elváltozás, a hipermnézia jellemzőit kutatja, hogy ezáltal meg tudja gyógyítani Alzheimer-kórban szenvedő édesapját.

A film producere Kálomista Gábor, társproducere Helmeczy Dorottya. A főbb szerepekben Lengyel Tamás, Molnár Áron, Haumann Péter és Holecskó Orsolya látható. “Azt remélem, hogy komoly figyelem fog irányulni erre a filmre, és eljut oda, amit megérdemel. Szerintem egy erős történet, és amit a színészek nyújtanak benne, Haumann Péter, Molnár Áron és Lengyel Tamás, az egészen ritka és kivételes” – tette hozzá a rendező.

 

Az MTVA ezúton is gratulál a legjobb európai televíziós filmnek.