Az MTB 6,6 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött

6,6 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) április 25-én megtartott évi rendes közgyűlése – közölte a hitelintézet csütörtökön az MTI-vel. A bank nyeresége az előzetes várakozásokat messze felülmúlva több mint 30 százalékkal, a mérlegfőösszeg közel 30 százalékkal nőtt 2018-ban az előző évhez képest.

    A magyar számviteli szabályok szerinti éves beszámolót 7,7 milliárd forint adózott nyereséggel és 1165 milliárd forint mérlegfőösszeggel fogadták el a részvényesek.
    A Takarék Csoport a nem auditált, aggregált adatok szerint 11,96 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta a tavalyi évet, ami csaknem 20 milliárd forintos javulás az előző évhez képest. Számottevő fordulat történt a Takarék Kereskedelmi Bank és a többi szövetkezeti hitelintézet teljesítményében: előbbi csaknem 12 milliárddal, több mint 1,8 milliárd forintra javította adózás előtti eredményét, utóbbiak pedig 2018-ra lényegében ledolgozták korábbi veszteséges gazdálkodásukat.
    A Takarék Csoport és az MTB úgy tudta számottevően növelni teljesítményét, hogy közben az elmúlt évtizedek legjelentősebb pénzpiaci átalakítását hajtja végre, amely igen komoly ráfordításokat igényel – hangsúlyozza a közleményben Vida József, a bank elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: idén a lakossági hitelezésnél mind a jelzálog-, mind a fogyasztási kölcsönök kihelyezésében kétszámjegyű növekedésre számítanak. A vállalati hitelezésben a bankvezér szerint éles marad a verseny, az NHP fix lehetőséget, de egyben a banki forrásokkal szembeni alternatívát is jelent a pénzintézeteknek.
    A közgyűlés jóváhagyta az új üzleti stratégia megvalósításának előrehaladásáról szóló beszámolót is. A tavaly november 30-án elfogadott üzleti és szervezeti átalakítások végrehajtása jól halad, fontos előrelépés történt többek közt a központi termékek bevezetése, az integrációs adattárház és az adattárház alapú kockázatelemzési program kialakítása, az azonnali fizetési rendszerre (AFR) való átállás előkészítése terén. Megtörtént a korábbi FHB-csoport komplett arculatváltása, sikerrel zárult a treasury és befektetési szolgáltatásokat egységes informatikai alapokra helyező projekt, valamint a bank jogi, informatikai és üzleti harmonizációja.
    Az MTB egyik legfontosabb feladata idén a takarékok egyesülésével létrejövő új Takarékbank munkájának támogatása, emellett pedig új fejlesztések (mobilapplikáció, Takarék-busz, Okospont és befizetésre alkalmas ATM-ek) megvalósítása, illetve továbbfejlesztése az ügyféligények alapján – írja közleményében a bank.

Forrás:MTI