Az MSZP eseti bizottság létrehozását javasolja

Eseti bizottság létrehozására tesz javaslatot a paksi atomerőmű bővítésével összefüggésben az MSZP parlamenti frakciója – jelentette be Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettes szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

    Kijelentette, ha már a nyilvánosságot kizárta a Fidesz a beruházás előkészítéséből, akkor legalább a végrehajtáskor biztosítsa a nyilvánosságot. A bizottság segítségével felügyelhetnék az atomerőmű-beruházást már az előkészítéskor is, majd a megvalósítás során is – fejtette ki.
    Tóth Bertalan a parlament által megszavazott reklámadóról elmondta, nemmel szavaztak a javaslatra, mert azt álságos indokok alapján vezették be, valódi célja ugyanis a büntetés.

Forrás:MTI