Az MNB újabb döntéseket hozott a bankok sokkellenálló képességének erősítésére és a hitelezés segítésére

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa a hitelintézeti szektor sokkellenálló képességének erősítése, valamint a hitelezési dinamika megőrzése és ezzel a gazdasági növekedés elősegítése érdekében döntéseket hozott a törlesztési moratórium időkorlátjához kötődő értékvesztés-képzés gyakorlati banki alkalmazásáról, a tőkefenntartási pufferszabálytól való átmeneti eltérési lehetőségről, illetve az osztalékokra, részvény-visszavásárlásokra, változó javadalmazásokra vonatkozó korlátok fenntartásáról – tájékoztatta a jegybank az MTI-t hétfőn.

    A közlemény szerint az új döntésekről a jegybanki vezetői körlevelek, szabályozások 2021 januárjában jelennek meg.
    Az jegybank a részleteket ismertetve emlékeztetett, hogy Európai Bankhatóság (EBA) nemrég úgy döntött, hogy március 31-ig meghosszabbítja a fizetési moratóriumokra vonatkozó iránymutatásának alkalmazási határidejét, amely egyebek közt kimondja, hogy a 9 hónapot meghaladó időszakot moratóriumban töltő banki kitettségeket a hitelintézeteknek átsrukturáltnak kell minősíteniük, amennyiben a fizetés átütemezésére vagy újra átütemezésére idén szeptember 30-a után került sor. Az MNB készülő szabályozása szerint az átstrukturált minősítés ellenére nem kell átsorolni a nagyobb értékvesztési kategóriába azon vállalati kitettségeket, amelyeknél a monitoring adatok szerint nincs pénzügyi nehézség – tette hozzá a központi bank.
    Az MNB tájékoztatása szerint a lakossági portfóliónál a jegybank olyan feltételrendszert dolgoz ki, amely révén kiszűrhetők azok az egyértelmű esetek, amelyeknél szintén nem szükséges a magasabb értékvesztést eredményező kategóriába sorolás.
    Egy további jegybanki döntés szerint a járvány okozta gazdasági helyzetben az MNB átmenetileg továbbra sem szankcionálja, ha egy hitelintézet megsérti a tőkefenntartási puffer mértékére vonatkozó szabályokat. Mint emlékezetes, az MNB eredetileg idén áprilisban döntött úgy, hogy átmenetileg tolerálja az erre vonatkozó szabálysértéseket. A jegybank viszont elvárja, hogy a piaci szereplők 2022. június 30-ig legalább 50 százalékos mértékben, 2023 elejére pedig teljesen feleljenek meg e tőkepuffer-elvárásnak.
    Az MNB emellett tájékoztatója szerint elvárja azt is, hogy a hitelintézetek 2021. szeptember 30-ig ne fizessenek osztalékot és ne vállaljanak visszavonhatatlan osztalékfizetési kötelezettséget a 2019-es és 2020-as pénzügyi évre, illetve a korábbi évek eredményeinek terhére. Tartózkodjanak továbbá jövő év szeptemberének végéig a részvényesek díjazását célzó részvény-visszavásárlásoktól (a javadalmazási célból visszavásárolt saját részvény nem tartozik ebbe a körbe), illetve mérlegeljék a javadalmazási politikájukat.

Forrás:MTI