Az íróra és korára emlékeznek Nyíregyházán

Megemlékezéssel, irodalmi műsorral és omnibuszos túrával, Szindbád-történetekkel, előadással, kiállítással, filmvetítéssel, valamint műveinek felolvasásával emlékezik szülővárosa, Nyíregyháza, Krúdy Gyula íróra és korára a hét végén.

    Parillák Gabriella, az egyik rendező, a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, Krúdy Gyula (1878-1933) emléke igen becses a város számára, a nevét a városháza díszterme, gimnázium, utca, vígadó, mozi és a színház kamaraterme viseli, sőt irodalomtörténeti munkássága helyet kapott a Nyíregyházi Települési Értéktár hungarikum listáján is.
    A szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzata 2011-ben posztumusz díszpolgári címet adományozott a híres írónak, s abban az évben a műveiből ismert Papok padját is felállították egykori helyén, a város szívében, ami azóta turisztikai látványossággá vált. A Nyíregyházi beduinok című novellájának részleteit pedig a Sóstói-erdő Kneipp-sétányán, a vizes gyógykúra útján olvashatják az arra járók.
    A Krúdy Napokon – folytatta Parillák Gabriella – megemlékezésekkel, kulturális és szórakoztató programokkal idézik meg Krúdy korát a nyírségi nagyvárosban. Pénteken délelőtt Krúdy Gyula szülőházánál lesz koszorúzás, majd a helyi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium épületén lévő emléktáblánál tartanak megemlékezést. Az egész napos program a Krúdy-szobornál folytatódik, kiállítást nyitnak a Jósa András Múzeumban, illetve megemlékezést tartanak a jósavárosi és a városmajori településrész művelődési házaiban is. A megyei és városi könyvtárban délután az óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör zenés műsorral emlékezik névadójára. A rendezvényen írók, költők, újságírók és operaházi énekes, Tálas Ernő, a svéd Királyi Operaház tenorja is közreműködik. A Krúdy Art Moziba kiállításra és filmvetítésekre várják az emlékezőket.
    Szombaton délelőtt a városháza előtti szabadtéri színpadon lesz kulturális program. Kovács Ferenc polgármester köszöntője után a Móricz Zsigmond Színház művészeinek Szindbád Fogadó című előadását tekinthetik meg az érdeklődők. Lovas fogaton érkező, Krúdy regényeiben és novelláiban szereplő hősök, cigányzenészek, könnyűvérű táncos lányok, mindent tudó pincérek és mélabús úrfik idézik meg az író korát. Hallható lesz egy összeállítás a korszak népszerű dalaiból is, továbbá két előadás elhangzik az író tevékenységéről. A regényekből, novellákból nonstop felolvasást tartanak, majd omnibuszos irodalmi túrára invitálják a résztvevőket.
    Az alkalmi, a Vén borívóhoz elnevezésű csárdában Krúdy korabeli ételeket, italokat szolgálnak fel, és cigánymuzsikával, valamint kvízjátékkal fűszerezik a hangulatot.
    Zenés programok és koncertek is várják még az érdeklődőket a Krúdy Napok befejező, szombati programjában Nyíregyházán.

Forrás:MTI