Az IPOSZ 2015-ben öt Regionális Fórumot szervez

A sorozat második, balmazújvárosi fórumán Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyékben működő ipartestületek elnökei, ügyvezetői vesznek részt.

  A konferencia célja, hogy az ipartestületek bevonásával országos, regionális és helyi szinten a  szakszerű információáramlás, a vállalkozói gyakorlat tapasztalatainak összegyűjtése, szakhatóságokkal az együttműködés, az érdekek képviselete, gazdasági lehetőségek feltárása, összehangolása napi gyakorlattá váljon.

 

 A konferencián a munkaüggyel, a munkavédelemmel és a katasztrófavédelemmel kapcsolatos változásokról, a mikro és kisvállalkozókat érintő aktualitásokról a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, a pályázati lehetőségekről a Projekt-Doktor Iroda szakértői informálják a résztvevőket.

A fórumon az IPOSZ helyzetéről, eredményeiről, jövőképéről, a szövetség 2015. évi Cselekvési Program megoldásra váró feladatairól Németh László elnök, Majoros János és Szabó László alelnök tart előadást.

 A fórumon szó lesz többek között a szövetség országos érdekegyeztető munkájáról, az információs és szakmai szolgáltató rendszer bővítéséről, a partnerségi együttműködési megállapodásokból adódó ipartestületi lehetőségekről, a civil törvényről, valamint a mikro- és kisvállalkozások működését érintő gazdasági szabályozók hatásáról.

Az IPOSZ megalakulásának 25-ik évfordulójára készül. Számos ipartestület több mint százéves, gyakran 130-ik születésnapját ünnepli.

 Az IPOSZ-t 147 területi ipartestület, 15 megyei szövetség és 25 országos szakmai ipartestület alkotja, 200 kézműves és kisipari szakmát is képviselnek.

 Ma Magyarországon a vállalkozások 98% a KKV szektorhoz tartozik. Ez a szektor állítja elő a GDP mintegy felét és foglalkoztatja az emberek 70%-át.

Ennek a vállalkozói rétegnek 90%-a 10 fő alatti mikro-vállalkozás, ezek 90%-a pedig 5 fő alatti. Az országban egy millió egyéni vállalkozás kétharmadának nincs is alkalmazottja.