Az Európai Olimpiai Bizottság kitüntette Gallov Rezsőt

Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) a zágrábi közgyűlésén szombaton a 2017 European Olympic Laurel kitüntetést adta Gallov Rezsőnek, az Országos Testnevelési és Sporthivatal korábbi elnökének, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) volt alelnökének.

    A magyar szervezet honlapjának beszámolója szerint a díjazott személyére a MOB adott jelölést, az elismerést – a díjazott távollétében – Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke vette át.
    “Történelmi pillanat ez a magyar sport számára, amely mostantól Gallov Rezső nevéhez fűződik” – nyilatkozta Kulcsár Krisztián. Hozzátette: Gallov az első magyar sportszakember, akinek szakmai életútját és tevékenységét az EOC kitüntetett figyelemmel jutalmazza.
    “A díjat az elismerés rangjához és Gallov Rezső személyéhez, pályafutásához méltó keretek közt adjuk majd át Budapesten” – mondta a MOB elnöke.
    A 81 esztendős Gallov Rezső nemcsak sportvezetőként, hanem újságíróként és edzőként is dolgozott a magyar sportban.
    Az úszó Nagy Réka öt jelölt közül a második lett az Év legjobb európai ifjúsági sportolója választáson, az EOC elismerését Zágrábban személyesen vette át. A BVSC-Zugló 14 éves versenyzője hat érmet, közte két aranyat nyert a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, amelyen ő volt a legeredményesebb magyar sportoló.

Forrás:MTI