Az Erbílre kilőtt két iráni rakéta közül az egyik fel sem robbant

Az iraki Erbílre kilőtt, összesen két iráni ballisztikus rakéta közül az egyik fel sem robbant – jelentette szerdára virradóra a CNN hírtelevízió.

    A televízió kurd biztonsági tisztekre hivatkozó értesülései szerint az egyik rakéta a kurdisztáni Erbíl nemzetközi repülőtere mellett csapódott be, de nem robbant fel. A másik rakéta pedig Erbíltől mintegy 33 kilométernyire nyugatra csapódott be, és nem okozott sebesüléseket.
    Szintén a CNN jelentette elsőként, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett Maszúr Barzánival, az autonóm iraki Kurdisztán miniszterelnökével. Az iraki válság fejleményeit vitatták meg, és az amerikai sajtó információi szerint Barzáni javaslatokat tett arra, hogyan lehetne enyhíteni a kialakult feszültségeket.
    A telefonbeszélgetés után Barzáni a Twitteren közölte: “egyetértettünk az iraki feszültség visszafogottság és párbeszéd révén történő enyhítésének fontosságában”.
    Barzáni mikroblog-bejegyzését követően, még éjszaka Morgan Ortagus, az amerikai külügyminisztérium szóvivője közleményben erősítette meg az egyeztetés tényét. “A külügyminiszter és Barzáni miniszterelnök megállapodott a folyamatos kapcsolattartásban” – tudatta Ortagus.

Forrás:MTI