Az elmúlt 24 óra eseményei számokban

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 55 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy életét vesztette, 13 súlyos és 40 könnyű sérüléssel végződött.  

A szolgálatot ellátó állomány összesen 133 személyt fogott el, közülük 34 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 77 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 187 személyt állítottak elő, köztük 111 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 6 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 119 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén 2017. április 13-án 0 óra és 2017. április 13-án 24 óra közötti időszakban a rendőrök 9 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 3 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.