Az Egyesült Államokban meghaladja a tízezret a halottak száma, New Yorkban csúcspontján a járvány

Spread the love

Az Egyesült Államokban meghaladja a tízezret a halottak száma, New Yorkban csúcspontján van a koronavírus-járvány – jelentette a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház hétfő délután.

    Az intézmény adatai szerint az országban 356 942 amerikainál állapították meg a fertőzöttséget az új típusú koronavírussal, és 10 524-re emelkedett az általa okozott betegségben meghaltak száma.
    Andrew Cuomo, New York állam kormányzója a szokásos napi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy meglátása szerint a járvány most tetőzik, és az úgynevezett járványgörbe “lapulóban van”. Legalábbis erre utal az, hogy csökkent a kórházba szállított és intenzív osztályon lélegeztetőgépre tett betegek száma.
    A kormányzó mindazonáltal közölte, hogy vasárnapról hétfőre, 24 óra alatt, 7 százalékkal növekedett a vírussal diagnosztizáltak száma. Figyelmeztetett arra, hogy a válságnak még távolról sincs vége.
    “Eleinte nem vettük komolyan ezt a járványt, és most megfizetjük az árát” – fogalmazott.
    New York államban április végéig meghosszabbították a kijárási korlátozásokat és a társadalmi elkülönülésre vonatkozó előírások érvényét.
    Mark Levine, New York város egészségügyi bizottságának elnöke a Twitteren azt írta: miután a kórházak mellett parkoló hűtőkamionok és az ott felállított hűtött sátrak is megteltek a betegségben elhunytak holttestével, elképzelhető, hogy a városnak az egyik helyi parkban kell temetőt kialakítania.
    “Nemsokára megkezdjük a temetéseket. Valószínűleg New York City egyik parkját használjuk majd temetkezésre (igen, jól olvasták). Egy sorban 10 koporsót tudunk majd elhelyezni” – írta Levine.
    Cuomo kormányzó erre reagálva azt mondta az újságíróknak: nem hallott a tervről.
    Illinois államban vasárnapról hétfőre, egy nap alatt több mint ezer új fertőzést diagnosztizáltak, több mint 12 ezerre emelkedett a regisztrált fertőzöttek és 307-re a halottak száma. Chicago polgármestere, Lori Lightfoot hétfőn azt mondta: a városban a Covid-19 nevű járványban elhunytak 72 százaléka afroamerikai.
    Arkansas állam kormányzója, Asa Hutchinson közölte, hogy Louisianába küld lélegeztetőgépeket, Gavin Newsom kaliforniai kormányzó pedig a szövetségi stratégiai tartalékba küld ilyen készülékeket, hogy más tagállamokba juttassák el azokat. Kaliforniában ugyanakkor a járvány további terjedésére számítanak, a kormányzó újabb 4600 ágyat különített el a koronavírusos betegek számára.

Forrás:MTI

 

Comments are closed.