Az ÁSZ hiányosságokat talált a turizmusfejlesztés irányítás ellenőrzésében

 

A turizmusfejlesztési  intézkedések jogi, intézményi rendszerének kialakításában ugyan nem talált kifogásolnivalót a 2013. január és 2015. augusztus közötti ellenőrzött időszakban az Állami Számvevőszék (ÁSZ),  hiányosságokat tártak fel ugyanakkor az ellenőrzésben –  tájékoztatta jelentésében az ÁSZ az MTI-t.

    Az ÁSZ szerint a stratégiai célok megvalósítását segítő szabályozás rendszeréből hiányzott a célok teljesítésének nyomon követhetősége és a teljesítés számon kérése érdekében az intézkedési tervek elfogadása.        
     Az ellenőrzés a Nemzetgazdasági Minisztériumot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, a Magyar Turizmus Zrt.-t és a Balaton Fejlesztési Tanácsot érintette.
    A jelentés szerint, a hiányosságok miatt nem volt kimutatható az országos turisztikai stratégiai célok megvalósulása sem. Nem volt stratégiai szinten biztosított, hogy az ÁSZ ellenőrizze a turizmusfejlesztési célkitűzések megvalósulását.
    A Balaton Kiemelt Üdülőkörzetre és az egészségturizmusra vonatkozó stratégiai célok teljesülését csak egy-egy indikátor esetében lehetett nyomon követni.
    Az ÁSZ megállapította, hogy nem követték nyomon a turizmusfejlesztési stratégiai célok teljesülését, az intézkedések hatását, és nem értékelték a cél szerinti teljesítést sem az országos, valamint az egészségügyi ágazatoknál. A regionális operatív programoknál viszont megvalósult a célkitűzések teljesítésének nyomon követése, értékelése.
    A 2014-2020 közötti tervezési időszakról pedig azt állapították meg a számvevők, hogy az országos turisztikai és egészségturizmus stratégiai célkitűzései érdekében a szükséges intézkedéseket még nem tették meg, de a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet már tett lépéseket erre az időszakra vonatkozó turisztikai stratégiai céljaival kapcsolatban.
    Az ÁSZ jelentésében javasolta a nemzetgazdasági miniszternek és a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének, hogy 30 napon belül készítsenek egy intézkedési tervet, a turizmusfejlesztési stratégiai célkitűzések megvalósításának, mérésének és nyomon követésének előmozdítása érdekében.

Forrás:MTI