Az amerikai elnök telefonon hívta a brit kormányfőt és segítséget ajánlott

Donald Trump amerikai elnök együttérzését nyilvánította ki Theresa May brit kormányfőnek a szerdai londoni terrortámadás után és felajánlotta az amerikai kormány segítségét.

    Trump elnök néhány órával a merénylet után telefonon beszélt May-jel, és részvétét fejezte ki.
    A telefonbeszélgetésben az amerikai elnök ismételten elítélte a terrorizmust és kormánya maradéktalan és mindenre kiterjedő segítségét ajánlotta fel.
    Állást foglalt Rex Tillerson külügyminiszter is, aki az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció tanácskozásának házigazdája volt szerdán. Az amerikai diplomácia vezetője leszögezte: “elítéljük e szörnyűséges erőszakos cselekedeteket, függetlenül attól, hogy zavart elméjű egyének, vagy terroristák követték-e el, hiszen az áldozatok szempontjából ennek nincs jelentősége”.
    Az amerikai külügyminisztérium már röviddel a támadások híre után jelezte, hogy szorosan figyelemmel kíséri a londoni fejleményeket. Mark Toner szóvivő arra intette a Londonban tartózkodó amerikaiakat, hogy kerüljék el a Westminster környékét.
    Donald Trump elnök nagyobbik fia, ifjabb Donald Trump Twitter-bejegyzésben ostorozta London polgármesterét, Sadiq Khan pakisztáni származású brit politikust, aki tavaly ősszel egy nyilatkozatban arra utalt, hogy a londoniak már hosszú ideje kénytelenek együtt élni a terrorfenyegetéssel.

Forrás:MTI