Átverés volt a költségvetés

Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese  Fotó: Juhász Melinda

Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese
Fotó: Juhász Melinda

Három nap sem telt el az országgyűlési választás óta, de máris kiderült: nem csupán a 4-es metró vagy a Várkert Bazár működésével vannak súlyos gondok, hanem az államháztartással is. A Fidesz 2014-es költségvetése csupán voksolásig szólt: a büdzsé hiánya márciusban már az egész évre előirányzott deficit több mint 70 százalékán állt.

Tegyük fel, hogy a költségvetés esetében a miniszterelnök kivételesen azt csinálja majd, amit mondott és az Orbán-kormány valóban ott folytatja, ahol abbahagyta. Ez esetben a választási osztogatást nem követik költségvetési kiigazító intézkedések, ám az idei költségvetés hiánya a közelében sem lesz a 3% alatti célnak.

A másik lehetőség, hogy Orbán Viktor elismeri: az idei büdzsét rövidlátó módon homokvárra építette, ezért kőkemény kiigazító lépésekre van szüksége ahhoz, hogy egész évre kitartson. Ez esetben elvárjuk, hogy azt is mondja meg, melyik társadalmi csoport számíthat újabb megszorításra.

Az MSZP a választás eredményét tudomásul veszi. Azt viszont továbbra sem fogadjuk el, hogy az egyébként is nehéz helyzetben élő társadalmi csoportok szenvedjék meg választási költekezés a haveri körnek való osztogatás következményét!- írta szerkesztőségünknek megküldött sajtóközleményében Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese.