ART MARKET BUDAPEST 2013

Spread the love

A 2013. évi Art Market Budapestet már nemcsak Magyarország, hanem egész Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi vásáraként készítik elő a szervezők – árulta el Ledényi Attila, a vásár alapító-igazgatója hozzátéve, hogy a megnövekedett nemzetközi és hazai kiállítói érdeklődés következtében ma már a hely szűkössége az egyik fő gond, nem is beszélve a vásárt kiegészítő programok folyamatos bővüléséről. A nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár igazgatójával az előkészületekről és az eredményekről beszélgettünk.

 

Ledényi Attila, a vásár alapító-igazgatója

Ledényi Attila, a vásár alapító-igazgatója

 Az Art Market Budapest indulása óta számottevő nemzetközi vásárrá vált. Mesélne a folyamatról?

LA: A művészeti kommunikáció és művészeti menedzsment területén eltöltött évtized alatt azt tapasztaltuk, hogy Magyarországon olyan színvonalas művészeti tartalmat reprezentáló kortárs galériás közeg alakult ki, amely kiindulópontjául szolgálhatott akár egy tisztán kortárs vásár megrendezésének is, ráadásul a képzőművészet iránti figyelem is növekedésnek indult idehaza. Léptünk tehát: az Art Market Budapest 2011-ben jelentkezett először nemzetközi kortárs művészeti vásárként, és máris tizenkétezer látogatót vonzott. A 2012-es év számos tekintetben máris fordulópontot hozott, nemcsak a látogatottság nőtt harmadával és a kiállítási terület további hatvan százalékkal, hanem a nemzetközi érdeklődés is számottevővé vált: a külföldi kiállítók száma elérte a magyarokét. Az idei eseményre pedig már nemcsak mint Magyarország, hanem mint egész Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi vásárára készülünk: a külföldi kiállítók száma meghaladja a hazaiakét, a várható látogatottság 20.000 feletti.

Az idei évben érezteti a hatását az is, hogy tavaly óta jelentősen bővült a vásár nemzetközi beágyazottsága: az elmúlt évben kiállítások, standok, vendégelőadások formájában jelen voltunk, közvetlen kapcsolatokat és partneri együttműködéseket építettünk New Yorktól Tel-Avivig, Isztambultól Zürichig, Rigától Cataniáig, Berlintől Bukarestig.

A kortárs képzőművészet önmagában is inspiráló és izgalmas közeg, az Art Market Budapest pedig megkönnyíti a kontaktusteremtést művészet és közönsége között. Az esemény végtelenül sokszínű, változatos, mindenki talál benne valami vonzót, hiszen közel 500 művész munkáit láthatja a látogató több mint ötezer négyzetméternyi területen. A standokon számtalan önálló mini-kiállítást rendeznek be a kiállítók, ami igazán egyedülálló élmény.

Idén milyen célokat tartanak szem előtt a szervezés során?

LA: Az elmúlt évek eredményei, a látványosan növekvő nemzetközi érdeklődés, az alapterület folyamatos bővítése mellett is teltházas kiállítási csarnokok azt látszanak bizonyítani, hogy valóra válhat egyik fő célunk, és Budapest is felzárkózhat a számottevő művészeti vásároknak otthont adó európai városok közé. A vásár alapításakor megfogalmazott másik kiemelt cél a régió, és ezen belül Magyarország képzőművészeti választékának népszerűsítése, annak szélesebb nemzetközi kontextusba helyezése: a résztvevő országok száma 2013-ban 20 fölé emelkedik, tehát e tekintetben is jól haladunk a cél elérése felé.

Az Art Market Budapest rendkívül komplex esemény, így további céljaink is meglehetősen sokrétűek. De mivel fiatal vásárról van szó, a fő törekvés, a következő állomás az lehet, hogy az erős regionális pozíció megszerzése után egész Európa tekintetében is stabil tényezővé tudjunk válni, tovább tudjuk növelni a vásár nemzetközi vonzerejét mind a galériák, mind a közönség tekintetében. Egy művészeti vásár a kortárs képzőművészet bemutatásának és népszerűsítésének legizgalmasabb módja. Ez a mi esetünkben is jól nyomon követhető: már eddig is sok ezer látogatót varázsolt el a bemutatott anyag sokszínűsége, a művészek és alkotások nagy száma és a műfajok látványos keveredése. A vásár tehát mindenkinek szól, aki nyitott, érdeklődő, aki minőségi, kulturált szórakozásra, inspiráló élményekre vágyik. A közönség felkészültebb része, a műértők, műgyűjtők és a művészeti szakma számára pedig a különlegességek, újdonságok, a galériásokkal, művészekkel, a hazai és külföldi szakértőkkel való találkozás lehetősége teszi vonzóvá az eseményt. A szélesebb és szűkebb fogyasztói, látogatói csoport számára egyaránt vonzó élményt kell nyújtanunk, ezért a kiállítási és kiegészítő programok színvonalának megőrzése és gazdagságának növelése is a célok között szerepel.

AMB2012_byAndreWagner_1

ART MARKET BUDAPEST 2013
nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár
2013. november 28 – december 1.
Budapest, Millenáris

Milyen programelemekkel bővül a választék?

LA: Természetesen a legfontosabb programelem maga a vásár, ami lényegében egy több ezer négyzetméteres nemzetközi kiállításként fogható fel, ahol minden kiállító az általa képviselt művészet legjavát igyekszik bemutatni.

Ehhez járulnak a további izgalmak, a vásár területét az idei évben a korábbinál is „akciódúsabbá” tesszük. Továbbfejlesztjük például a szobrászat, mint látványos, de sokak számára még kevésbé ismert és gyűjtött műfaj szerepét: „sCULTURE / szKULTÚRA” néven egyrészt a Millenáris épületei közötti köztéren szoborparkot építünk, másrészt a belső terekben is hangsúlyosabbá tesszük a szobrászat jelenlétét.

Izgalmas új eleme idén a vásárnak az az ART+ elnevezésű program is, amelynek keretében performanszok, művészeti akciók mutatkoznak be: nemzetközileg ismert New York-i performer fellépése éppúgy része ennek, mint például a helyszíni szoborépítés vagy a „fényművészeti” akció.

Azok számára, akik ínyencként szeretnének többet megtudni a művészeti világról, az INSIDE ART bemutatósorozat keretében hazai és külföldi szakemberek, köztük berlini vásárigazgató, török galériatulajdonos, a párizsi Giacometti Alapítvány igazgatója és mások bevonásával kerekasztal-beszélgetéseket, könyvbemutatókat rendezünk.

A vásár napi zárása után pedig a helyszínen kialakított találkozóhely, az AFTER.BAR segít a galériásokkal, művészekkel, gyűjtőkkel közelebbi személyes kapcsolatokat is kiépíteni.

További meglepetésekkel készülünk például a divat és a képzőművészet kapcsolatának felvillantásával, a látogatóknak az alkotói folyamatba történő bekapcsolásával, és még sorolhatnám.

 

Az elmúlt években kiemelt téma volt a kortárs cigány képzőművészet, a kelet-európai fotóművészet, a zsidó identitás és a kortársművészet kapcsolata. Idén mire számíthatnak a látogatók?

LA: A kiemelt programok kialakításakor számos szempontot kell figyelembe vennünk: olyan aktuális, izgalmas témákat kell választanunk, amelyeket a látogató érdeklődéssel fogad, amelyek segítenek egyedülállóvá tenni az eseményt, és amelyek hozzájárulnak a hazai és külföldi közönség szélesítéséhez. Idén a korábbiaknál globálisabb, bizonyos tekintetben elvontabb téma kerül fókuszba, a „La Grande Migration” elnevezésű programunk a migráció társadalmi jelenségének kortárs képzőművészek általi feldolgozását járja körül: szokás szerint egy nemzetközi kurátori kiállítással is készülünk, ahol mintegy húsz alkotó munkáját mutatjuk be a vásár helyszínén.

Milyen új országok mutatkoznak be idén a kiállítók között? Hogyan választják ki a növekvő számú érdeklődők közül a kiállítókat?

LA: Az első két évben 14 ország mutatkozott be a vásáron, míg az újakkal együtt az idei harmadik évben húsz fölé emelkedik a kiállító országok száma. A visszatérő nemzetek, köztük az izraeliek, kazahok, németek, olaszok, osztrákok, románok, törökök, és mások mellett ezúttal Grúziából, Horvátországból, Lengyelországból, Lettországból, Spanyolországból, Svájcból, Szlovákiából és Ukrajnából is érkeznek új kiállítók. Az Art Market Budapest figyelmének középpontjában egy virtuális régió áll, amelyet „fiatal Európának” neveztünk el, és amely a volt kommunista országok és szovjet utódállamok művészeti felhozatalát kiegészítve szélesebb művészeti közeget ölel fel azoknak a művészeknek és kiállítóknak a bevonásával, amelyek – akár nyugat-európaiként is – képesek inspirációt, vérfrissítést hozni az európai színtérre.

A túljelentkezések kezelése tekintetében szeretnénk, ha nem az egyszerű „eltanácsolás” dominálna, hanem sokkal inkább egyfajta „edukatív” megközelítés, az igazán izgalmas új szereplők kiállítási anyagának finomítása. A nemzetközi bővüléshez egyébként jelentősen hozzájárult a vásár szakmai testületének három új galériás tagja, a bukaresti Adina Zorzini (Zorzini Galéria), a berlini Nicole F. Loeser (Whiteconcepts Galéria), a nemrégiben Bécsben is kiállítóhelyet nyitott ljubljanai Dejan Sluga (Photon Galéria) közreműködése, és néhány nemzetközi vásárral kialakított partneri kapcsolatunk is. Így, mivel helyhiány miatt kifejezetten izgalmas kiállítókról is kénytelenek voltunk idén lemondani, a vásár jelenlegi 5-6 ezer négyzetméteres alapterülete tekintetében a jövő évben akár a további növekedés is felmerülhet, bár úgy érzem, a látogatói élvezhetőség kritikus határa közelében vagyunk.

A gyűjtői réteg, a külföldi látogatók idecsábítására milyen lépéseket tesznek?

LA: Az Art Market Budapest nemzetközi kiállítási anyaga, a vásárra érkező külföldi kiállítók gyűjtői köre, az egyes fontosabb célországokban indított direkt programjaink, a világ egyik legjelentősebb magánrepülő cége, a NetJets és a Novotel lánchoz tartozó partnerhotelünk együttműködése, a nemzetközi médiapartnerekkel kiépített kapcsolatok és számos más erőfeszítés eredményeként jelentős külföldi érdeklődés mutatkozik, rendszeresen kapunk megkereséseket külföldről ideutazó gyűjtői kluboktól, művészetbarát csoportoktól is. Fontos tényező a külföldi kiállítók saját közönsége, egyes német, olasz, török, ukrán és más kiállítónk különösen aktív ebből a szempontból, egyre többen érkeznek tehát kifejezetten a vásár miatt Budapestre. Sokak érdeklődésére jelzem, hogy idén talán nem fut be Jeremy Irons, de más – köztük műgyűjtő – „sztárokkal” is kapcsolatban vagyunk. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy az Art Market Budapest Magyarország egyik legfontosabb kulturális turisztikai attrakciójává vált.

Volt szó korábban a bécsi Viennafair-rel való együttműködésről. Ez továbbra is napirenden lehet?

LA: Valóban, korábban kinyilvánítottuk nyitottságunkat az Ausztria vezető vásárával való valamilyen jellegű együttműködésre. Nehezen megítélhető azonban, hogy milyen irányba is halad a bécsi vásár. Nemrégiben beszélgettem Szergej Szkatyerscsikovval, aki 2 éve vásárolta meg a Viennafairt, de fél évvel ezelőtt már távozott is Bécsből, ráadásul épp egy stratégiai kérdésben kialakult belső nézeteltérés miatt. A kiváló műtárgypiaci szakember kiválásával a meghatározó szerep egy üzletemberként talán igen, de művészeti tényezőként egyáltalán nem ismert orosz befektető kezében maradt, ami a jövőt bizonytalanná és nehezen kiszámíthatóvá teszi. Ettől független továbbra is nyitott vagyok a Béccsel való együttműködésre, ha ez kiállítóinknak és közönségünknek javára válhat.

Mennyire beszélhetünk manapság magyar jenlétről a nemzetközi kortárs képzőművészetben?

LA: A perifériáról fokozatosan beljebb kerülünk, bizonyos vásárok irányából kifejezetten komoly érdeklődés mutatkozik például a magyar galériák mint kiállítók iránt – jó példa volt erre az idei év új isztambuli és londoni vására is. A szélesebb piacon viszont még visszafogott az „izgalom” a magyar művészek iránt, a magyar még nem eléggé „szexi”. Éppen ezért a vásár külföldi közönségének kialakítását is szinte az alapoktól kellett kezdenünk, Budapest ugyanis jelen pillanatban még csak alig látható pont a világ képzőművészeti térképén. A helyzetet nagyon jól jellemzi, hogy az Art Basel, a világ talán legfontosabb vására egyik kiállítója a fülem hallatára magyar művészét lengyelként mutatta be egy érdeklődőnek. Mindazonáltal szélesedő érdeklődést és növekvő elismerést érzékelünk, a hazai szereplők együttműködése sokat segíthet abban, hogy a magyar művészet a figyelem középpontjába kerülhessen. Jól érezhető és nyilvánvaló, hogy a hazai kortárs képzőművészeti élet iránti figyelem felkeltésében, annak vonzereje, ismertsége, így általában annak helyzete formálásában döntő szerepet játszhat a Budapesten sikerrel megszervezett nemzetközi vásár.

Melyik a kedvenc, modellértékűnek tekintett nemzetközi művészeti vására?

LA: Sok vásárt látok, jókat és unalmasakat egyaránt. Számos helyről, köztük a világ vezető, bázeli, londoni, párizsi, New York-i vásáraitól is szívesen tanulok. De bevallom, bár elég távol esik a klasszikustól, számomra a New York-i Independent a legnagyobb élmény: okos, izgalmas, és mindig képes inspirálni, a belső terek kialakítása tekintetében nagyon érzékeny, inkább hasonlít egy komplex kiállításra, mint sok kicsi stand egymásmellé építéséből létrejövő vásárra. Az adottságok nyilván nagyon különbözőek, de mégis látok köztünk és az Independent között kapcsolódási pontokat, és persze szeretném, ha az Art Market Budapest is hasonló élvezetet és izgalmat nyújtana a látogatóknak és kiállítóknak egyaránt.