Armel Opera Festival péntektől a Fidelio Színpadon

Idén is izgalmas kreatív és interaktív programokkal várja a fesztiválozókat péntektől az Armel Opera Festival programsorozata a Fidelio Színpadon, ahol esténként az Armel Szimfonikusok mellett neves szólisták, köztük Fekete-Kovács Kornél, Hien, Szirtes Edina Mókus, Vidák Zsigmond, valamint a Holdviola lép a színpadra.

    A programsorozat péntek este a tavalyi ARTE Közönségdíjas előadása, A Varázsfuvola legjobb jeleneteinek bemutatásával veszi kezdetét a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek előadásában. Az opera rendezője Alföldi Róbert – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
    Az előadás után Sáry László kreatív zenei gyakorlatai alapján Bring it on! címmel kortárs improvizációt tartanak a közönséggel Vajda Gergely karmester irányításával.
    Crossymphony címmel rendezik meg az Armel Opera Festival crossover produkcióját. A programban lesz világzene, népzene, jazz, pop- és cigányzene az Armel Szimfonikus Zenekar közreműködésével, vezényel Vajda Gergely.
    Mint írják, Conduct Me! címmel idén is megszervezik azt az eseményt, amelyben egy rövid karmesteri gyorstalpaló után népszerű Mozart műveket vezényelhetnek majd a szigetlakók.
    Augusztus 12-én Fekete-Kovács Kornél zeneszerző, a Modern Art Orchestra vezetője és a Budapest Jazz Orchestra alapítója, szólistája lép a színpadra.
    Augusztus 13-án Holdviola, másnap Vidák Zsigmond, a Rajkó Zenekar vezető prímása zenél. Augusztus 15-én este Hien énekel, augusztus 16-án pedig Szirtes Edina Mókus zenekarával, a Fabula Rasaval szórakoztatja a közönséget számos együttes vendégzenészeinek közreműködésével.
    Az Armel Opera Festival 2016-os operáira idén is szavazhatott a közönség az Arte Concert weboldalán, a díjat augusztus 16-án adják át a Szigeten.
    Az Armel a kortárs operák és zenék  kreatív bemutatására, népszerűsítésére vállalkozott kilenc évvel ezelőtt, európai operaházakkal együttműködve, és évente öt új operabemutatót tart Budapesten – írták a tájékoztatóban.

Forrás:MTI