Amerikai szenátusi vezetők új szankciókat sürgettek Obamától Moszkvával szemben

Az amerikai szenátus külügyi, hírszerzési és katonai bizottságának elnökei kedden közös levélben sürgették Barack Obama elnököt, hogy hirdessen ki jelentős új szankciókat az orosz hadiipar, valamint az energetikai és a bankszektor ellen Moszkvának a maláj utasszállító múlt heti tragédiájában játszott szerepe miatt.

    Robert Menendez, Dianne Feinstein és Carl Levin egyebek között hangsúlyozta, hogy a tragédiával kapcsolatos bizonyítékok, valamint a vizsgálat késleltetésére irányuló erőfeszítések “rámutatnak Oroszország és az általa támogatott szakadárok bűnösségére. A demokrata szenátorok szerint az Egyesült Államoknak választ kell adnia az orosz lépésekre, és meg kell “büntetnie” Moszkvát a “felelőtlen magatartása” miatt. Emellett fel kell lépnie annak érdekében, hogy a kelet-ukrajnai helyzetet további ártatlan áldozatok nélkül lehessen stabilizálni.
A három bizottsági elnök szerint a szankciókat tág értelemben kell alkalmazni az orosz hadiipari cégek ellen – beleértve az állami tulajdonban lévő Roszoboronekszportot is – annak érdekében, hogy véget vessenek a kelet-ukrajnai szakadárok további felfegyverzésének. A szenátorok sürgették, hogy a Fehér Ház az ott elkövetett emberrablások, kínzás és az emberi jogok más formában történt megsértése miatt minősítse külföldi terrorszervezetnek a szeparatisták által uralt úgynevezett Donyecki Népköztársaságot.

Forrás:MTI