Alpok Adria Sorozat- olaszországi futam

A jó szereplés reményében kezdi meg a menetelését a Tomracing Motorsport Team versenyzője a Superstock 600-ban az Alpok Adria Sorozat hétvégi olaszországi futamán

Gyutai Adrián: „Legfőbb feladatom, hogy felvegyem az élmenők tempóját”

A tavalyi, 125 GP-ben szerzett összetett bajnoki címe után idén az Alpok Adria bajnokság Superstock 600-as sorozatában szeretne maradandót alkotni Gyutai Adrián. A Tomracing Motorsport Team pilótája ugyan még csak ismerkedik az új kategóriájával, ám a Magyar Bajnokság szezonnyitó futamain szerzett dobogós helyezések egyértelműen bizonyították, feljebb lépve is lesz esélye a legjobbakkal felvenni a küzdelmet. A 22 éves paksi fiatalember a CBR Honda RR 600-as nyergében a mostani hétvégén kezdi meg szereplését az Alpok-Adria sorozatban az olaszországi Adria International Raceway aszfaltján. Hazánk egyik legtehetségesebb motorosának tartott versenyző bizakodó, ugyanis március végén éppen itt tesztelt másfél napon keresztül, így abban reménykedik, hogy az első Alpok-Adria futamán már elérhető lesz számára a TOP tízbe kerülés. 

A hazai gyorsasági motorversenyzés egyik legnagyobb tehetsége, Gyutai Adrián – aki 2007 után első magyar motorosként, nemzetközi bajnoki címet nyert az Alpok-Adria 125 GP-ben – ezen a hétvégén kezdi meg szereplését az Alpok Adria Sorozat Superstock 600-as géposztályában. A 22 éves paksi versenyző alaposan felkészült az új kategóriájában való debütálásra. Egyrészt másfél napon keresztül tesztelt a mostani futam helyszínén, az olaszországi Adria International Raceway aszfaltcsíkján, másrészt a Slovakiaringen rendezett Gyorsasági Motoros Magyar Bajnokságon a 26 fős nemzetközi mezőnyben remekül helytállt: az időmérőkön az első sorba kvalifikálta magát, valamint mindkét verseny után a dobogóra állhatott. A Tomracing Motorsport Team pilótája már várja, hogy ebben a nagyon erős mezőnyben is megmutathassa, igenis alkalmas a legnagyobb feladatok megoldására is. A pályaismerettel nem lesz gond, ráadásul az elmúlt hetek alatt az új CBR Honda RR 600-sal is volt ideje összeszokni.

„Végre eljött az első verseny, nagyon várom már, hogy az Alpok Adria mezőnyben is kipróbálhassam magamat. A sikeres magyar bajnoki után folytattam a fizikai edzéseket, és úgy érzem, mind testileg, mind pedig pszichikailag készen állok a nagy megmérettetésre. Az olasz pályán volt lehetőségem tesztelni március végén, így már az alapbeállítás és a pályaismeret megvan, a legfőbb feladatom most az lesz, hogy felvegyem a  tempót ezzel a kemény mezőnnyel. Célom egyértelműen az, hogy minél előbb végezzek a TOP tízben” – fogalmazott Gyutai Adrián.

Amit a pályáról tudni kell…

Név: Adria International Raceway (Autodromo di Adria)

A pálya hossza: 2702 méter

Az Adria International Raceway Olaszország északkeleti részén, az Adriai-tenger és a Dolomitok között délkeleti irányban található, a Velence székhelyű Veneto régióban. A pályán Európa legnagyobb túraautó bajnoksága, a DTM is futott, legutoljára a 2010-ben rendeztek itt versenyt, amit Timo Scheider nyert meg, míg a pole pozíciót Gary Paffet szerezte meg, 1:10.471-es idővel.

Az Autodromo di Adria sajátossága a világon egyedülállónak mondható a fedett paddock, melynek 8000 négyzetméteres fedett területe állandó menedéket nyújt bármilyen időjárási körülmény esetén. A korszerű pályához természetesen tartozik egy 150 férőhelyes étterem, egy hotel, amelyben 40 db kétágyas szoba, bár és konferenciatermek is megtalálhatók. A ring rendelkezik egy 100 férőhelyes VIP-toronnyal, ami a célegyenes végén található, és onnan belátható az egész pálya.  

 

Versenynaptár

Alpok-Adria Superstock 600-as kategória (10 futam)

Május 3.-5. – Adria Raceway (Olaszország)
Május 24.-26. – Pannoniaring (Dupla verseny) (Magyarország)
Június 14.-16. – Automotodrom Grobnik (Horvátország)
Július 5.-7. – Most (Csehország)
Július 26.-28. – Poznan (Dupla verseny) (Lengyelország)
Augusztus 16.-18. – Automotodrom Grobnik (Dupla verseny) (Horvátország)
Szeptember 20.-22. – Pannoniaring (Magyarország)