Fegyverek közt hallgatnak a múzsák- Állami megemlékezés az Operaházban

 Kövér László, az Országgyűlés elnöke mond beszédet az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából, Fegyverek közt hallgatnak a múzsák címmel tartott állami megemlékezésen a Magyar Állami Operaházban 2014. július 28-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Kövér László, az Országgyűlés elnöke mond beszédet az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából, Fegyverek közt hallgatnak a múzsák címmel tartott állami megemlékezésen a Magyar Állami Operaházban 2014. július 28-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Kövér László szerint jövője csak olyan Európának van, amelynek nemzetállamai a keresztény erkölcs, az értékteremtő munka és a méltányos nemzetközi együttműködés alapján állnak.

    Az Országgyűlés elnöke erről hétfő este a Magyar Állami Operaházban az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából, Fegyverek közt hallgatnak a múzsák címmel tartott állami megemlékezésen beszélt. Úgy fogalmazott: az első világháború csak katonailag ért véget, mentálisan még nem, és mindaddig nem is fog véget érni, amíg Európában nem helyezzük ténylegesen jogaikba a száz esztendeje elveszett emberi méltóságot és közösségi méltányosságot.
    Mentálisan csak akkor ér véget a háború, ha megértjük, hogy mások elszegényítése nem lehet senki jólétének tartós forrása, ha megértjük, az embereket tartósan nem a pénz, hanem csak az erkölcs tudja összekötni – hangoztatta. A jelenkor jelképes lövészárkaiban ma is farkasszemet néz egymással gazdag és szegény, nyertes és vesztes, uralkodó többség és alávetett kisebbség – fűzte hozzá a parlament elnöke.
    Emlékeztetett: míg száz esztendővel ezelőtt az erőforrások újraosztása, a gyarmatok feletti uralom volt a szemben állók egyik célja, 2013-ban, az emberi közösségeket megillető méltányosság nevében magyarok százezrei vonultak békemenetben Budapest utcáin, és azt hirdették: “Nem leszünk gyarmat!”
    Szólt arról is, hogy az első világháborút lezáró békeszerződések a nemzetek önrendelkezését ígérték, valójában azonban az új világrend alapjául az erősebbnek a gyengébb feletti rendelkezési jogát tették meg. “Száz esztendővel később, azaz napjainkban ott tartunk, hogy Európában sokan már a nemzetek létjogosultságát és azok önrendelkezési jogának indokoltságát is vitatják” a globalizáció jegyében, materiális érdekektől vezérelve – hangoztatta.
    Kövér László az első világháború örök tanulságának ítélte, hogy a magyar honvédekkel ellentétben a magyar elit nem állt helyt, a magyar politikusok egy része szerinte megbénította és elárulta a hazát.
    “Így történhetett meg, hogy az első világháborút lezáró békeszerződések alapján Magyarország annak árán szerezhette vissza négyszáz esztendeje elvesztett önálló államiságát, hogy le kellett mondania a magyarság ezeréves szülőföldjének kétharmadáról, és el kellett fogadnia, hogy minden tíz magyar emberből három idegen államok fennhatósága alá kerüljön, nehéz kisebbségi sorsba” – mondta a házelnök.
    A külhoni magyarokat napjainkban is sújtó igazságtalanságok és méltánytalanságok az Országgyűlés elnöke szerint arra emlékeztetnek, hogy maradtak még gyógyításra szoruló magyar sebek.
    Kövér László emlékező beszédében a méltóság, a méltányosság és az erkölcsi rend elvesztésében látta annak okát, hogy az első világháborúban “megfogant” a második világháború, és szerinte ezért válhattak a XX. századi tömegtársadalmak “embertelen és istentelen hatalmak”, fasiszta, nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák áldozatává.
    Az első világháborús centenáriumi emlékbizottság rendezvényén, amely az állami programsorozat nyitánya, arról is megemlékeztek, hogy a világháború kitörése miatt 1914 szeptembere és 1915 márciusa között az operaház zárva volt.

Haja Zsolt tenor Gabriel Fauré Requiem című művének előadásán az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából, Fegyverek közt hallgatnak a múzsák címmel tartott állami megemlékezésen a Magyar Állami Operaházban 2014. július 28-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Haja Zsolt tenor Gabriel Fauré Requiem című művének előadásán az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából, Fegyverek közt hallgatnak a múzsák címmel tartott állami megemlékezésen a Magyar Állami Operaházban 2014. július 28-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás:MTI