Alföldi régiók a XVI. Veszprém Megyei Utazás Kiállításon

clip_image014Április  13-14. között rendezték meg Veszprém belvárosában – a Lovassy László Gimnázium  tornacsarnokában – az immáron hagyományosnak számító XVI. Veszprém Megyei Utazás  Kiállítást. A korábbi évekhez hasonlóan ismét látogatóbarát ötletekkel várták az  utazni vágyó közönséget: a kisgyermekeket színvonalas játszóház szórakoztatta, a  családoknak pedig lehetőségük nyílt kisvonattal bejárni Veszprém városát. Ezen  szolgáltatások, valamint a parkolás és a belépés is ingyenesen álltak az  érdeklődők rendelkezésére. A megszokott színvonal és az első igazi tavaszi  hétvége számos látogatót vonzott a vásárra, amelyen díszvendégként az idei  alkalommal Szlovákia mutatkozhatott be. Az MT Zrt. Dél-alföldi Regionális  Marketing Igazgatósága egy 18 m²-es sarokstandon, számos társkiállítóval mutatta  be a régió turisztikai kínálatát. A potenciális turistákat összesen 6 pulton  teljes körű információkkal, apró ajándékokkal és kérdőíves nyereményjátékkal  várták a standnál. Az érdeklődés folyamatos volt, a visszajelzések mind a  társkiállítók mind a nagyközönség részéről pozitívnak bizonyultak. A kiállítás  nyereménysorsolással zárult, ahol értékes nyeremények találtak gazdára. A dél-alföldi  régió tavaszi belföldi kiállításokon való megjelenéseinek sorát az április  26-27. között megrendezésre kerülő Szolnoki Utazási Kiállítás és Vásár  zárja.

Az  MT Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága is bemutatta régiós  szolgáltatókkal közösen a térség attrakcióit, utazási ajánlatait és újdonságait  Veszprémben. A hajdúszoboszlói, debreceni és szolnoki kínálatok mellett a  balmazújvárosi Thermál Hotel Balmaz és a kisújszállási Hotel Kumánia vásári  kedvezményekkel és nyereményjátékkal fogadta a veszprémi  közönséget.

Az  észak-alföldi stand mellett külön standon mutatkozott be a Nyíregyházi  Turisztikai Nonprofit Kft. A Szatmár-Beregi térséget az Agentura Adventure  Utazási Iroda és a Vásárosnaményi Touriform iroda képviselte, akik a térség  jellegzetességeit kiemelve és a beregi keresztszemes készítésének rejtelmeibe  betekintést nyújtva bűvölték el a látogatókat.

Budapest,  Kecskemét, Debrecen, Miskolc és Veszprém után a szolnoki közönségnek is  bemutatkozik az észak-alföldi régió április utolsó  hétvégéjén.

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*