Ákossal és Lovasival ünnepel Siófok

Feltűnően erős programválasztékkal várja a látogatókat idén Siófok. A siófoki tengerparton, a Plázson a legnépszerűbb hazai előadók, köztük az ötvenéves Ákos és Lovasi András lép fel, a Színparton a Játékszín és a Budapesti Operettszínház is vendégszerepel, illetve rengeteg ingyenes koncert, előadás és gyerekműsor lesz a város több helyszínén.

Siófokról tudjuk, hogy „Itt kezdődik a Balaton”, de ha Siófok, akkor nem csak napsütés és víz: a várossá avatásának 50. évfordulóját ünneplő város az egész szezonban a legváltozatosabb kulturális programokkal vár mindenkit.

Az egyre népszerűbb „siófoki tengerpart”, a Nagystrandon található PLÁZS a nappali strandolás után esténként idén is koncertek helyszíne lesz. A nyitóestén, június 16-án a Punnany Massif és az Ocho Macho zenél, majd egész augusztusig a legkülönfélébb stílusú koncertekkel várják a közönséget. Az erős programból ki kell emelni Ákost, aki áprilisban ünnepelte 50. születésnapját, és a Plázsra a jubileumi műsor egyfajta lazább, rockosabb verzióját hozza el megújult zenekarával. Szintén jubileumi koncertjével érkezik Siófokra Lovasi András, a Kispál és a Borz korábbi frontembere, aki tavaly lett 50 éves. Az első 50 év legfontosabb dalai olyan zenésztársak és barátok közreműködésével hangoznak el, mint Falusi Mariann, Kispál András, Kiss Tibi, Leskovits Gábor, vagy Lovasi jelenlegi zenekarának, a Kiscsillag együttesnek tagjai. De érkezik a Plázsra Majka és Curtis is, az idősebb korosztályt, illetve a retro kedvelőit pedig Piramis évek koncert és Neoton Familia élő show várja.

Minifesztiválok is lesznek a Plázson: One Dance címmel rendezik meg az ország első egynapos r’n’b, hip-hop és reggaeton fesztiválját, amelynek sztárvendége az amerikai Sean Kingston lesz, illetve a nagy sikerre való tekintettel idén is lesz One Day Electronic Fest, ahol 24 órán keresztül Siófok két emblematikus szórakozóhelyén – a Plázson és a Palace Hungaryban – nemzetközi és hazai dj-k szettjeire lehet partizni.

Akik inkább a színházra és musicalekre vágynak, azokat várja a június végén megnyíló siófoki Színpart. A Balaton legnagyobb és egyik legmodernebb szabadtéri játszóhelyén idén is koncertek, táncestek és színházi előadások várják a közönséget. Az idei évad különlegessége, hogy a népszerű budapesti színház, a Játékszín mintegy leköltözik Siófokra.  Július 7-én lesz látható Primadonnák című fergeteges komédiájuk Nagy Sándor és Szente Vajk főszereplésével, július 14-én pedig a szintén sztárparádét felvonultató Kölcsönlakás érkezik Siófokra. A harmadik játékszínes darab igazi különlegesség, hiszen a budapesti ősbemutató után vidéken először Siófokon lesz látható a Dog Story című musical július 28-án. Emellett a Budapesti Operettszínház a Színparton is bemutatja a Siófokon született világhírű zeneszerző, Kálmán Imre kevéssé ismert, de annál különlegesebb darabját, A chicagói hercegnőt, amelyet még a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába is beválogattak.

Több látványos musical is szerepel a Színpart idei évadának programjában: a Soproni Petőfi Színház társulata Sing Sing Sing című show-jával érkezik, látható lesz a PS produkciótól a Sakk (Chess), illetve június 29-én kerül műsorra az évad egyik leglátványosabb előadása, az Omega-dalokra épülő Gyöngyhajú lány balladája az Experidance Produkciótól. Ezen kívül Hernádi Judit önálló estje, Cseh Tamás-emlékest, Szulák Andrea, Charlie és Rocklegendák koncert, illetve táncelőadások és még bűvészshow is szerepel a Színpart programjában.

A várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Siófok számtalan ingyenes programmal is várja a helyieket és a turistákat. Július 1-jétől két hónapon keresztül a klasszikus és a modernebb zenei műfajok találkozására épülő koncerteket rendeznek a festői szépségű Jókai parkban. A vasárnaponként megtartott Zene a zöldben programsorozat keretében fellép többek között Falusi Mariann, Horgas Eszter, Herczku Ágnes és a Tóth-Vajna ikrek.

A siófoki Fő téren is lesznek ingyenes koncertek: a Belvárosi Zenei Estek keretében változatos stílusú programokkal várják kedd és csütörtök esténként a közönséget. Június végétől fellép többek között a Tárkány Művek, a Cimbaliband és Barabás Lőrinc Quartet is. Szintén a hétköznapokra kínál szórakozást a Belvárosi Néptánc Estek című programsorozat, amelyet június végétől rendeznek meg szerdánként, és minden alkalommal más-más néptáncegyüttes produkcióját láthatja a Fő téren felállított színpadon a közönség.

A zenei és néptánc estek az egész család számára tartalmas szórakozást kínálnak, de kifejezetten a gyerekeknek is lesznek programok. A legkisebbeket a szintén ingyenes Vakációs Gyermek Koncertekre várják, a koncertek napján pedig kézműves foglalkozások és népi játszótér is lesz a Fő téren.

Természetesen az idén június 22-én megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakája programsorozatba is bekapcsolódik Siófok, méghozzá két helyszínnel, a Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtárával és a Kálmán Imre Emlékházzal, amely ebből az alkalomból pénteken és szombaton is ingyenesen lesz látogatható. A két intézmény családi programokkal, filmvetítéssel, fényszínházzal várja a látogatókat, és fellép Szirtes Edina Mókus is.