A Zengő Motorsportot is támogatja a Mol

Szabó Zsolt Dávid Fotó: Juhász Melinda

Szabó Zsolt Dávid
Fotó: Juhász Melinda

A Zengő Motorsport pilótái a Mollal együttműködve állnak rajthoz a hétvégén a WTCR versenyén a Hungaroringen és május 1-én, a budapesti Nagy Futamon.

    A Zengő Motorsport és a Mol az elmúlt években sikerrel juttatott el magyar pilótákat a nemzetközi szereplésig. A csapat idén is fiatal tehetségeknek biztosít versenyzési lehetőséget, az istállónak pedig ebben a munkában ismét partnere lesz a magyar nagyvállalat – áll a Mol pénteki közleményében.
    Zengő Zoltán csapata 2018-ban teljes szezont fut a FIA WTCR-ben, vagyis abban a versenysorozatban, amely idén mutatkozott be a WTCC utódjaként. A WTCR-ben két rendkívül tehetséges fiatal magyar pilótával, Nagy Norberttel és Szabó Zsolt Dáviddal versenyeznek.
    A Nagy Futamon bemutatkozik a budapesti közönségnek György Anett, Jedlóczki Márk és Kismarty-Lechner Gábor is az istálló Leon Cupra versenyautóinak volánja mögött.
    “Nagyon büszke vagyok, hogy a MOL ismét segíti a főleg fiatal versenyzőkből álló csapatunk munkáját, pilótáink majd helyezésekkel próbálják meghálálni ezt a bizalmat. Reméljük, hogy eredményekben követik majd az elődöket” – mondta Zengő Zoltán csapatvezető.
    “A Mol jelen van a csapatsportoktól kezdve a ralliig a legkülönbözőbb sportágakban. Együtt örülünk a magyar szurkolókkal, ha versenyzőink sikereket érnek el a nemzetközi versenyeken. A Zengő Motorsporttal való együttműködésünk révén lehetőséget adunk a fiatal sportolókat, hogy bebizonyítsák, mindig jönnek újabb és újabb példaképek, akikre büszkék lehetünk” – tette hozzá Szollár Domokos, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója.

Nagy Norbert Fotó: Juhász Melinda

Nagy Norbert
Fotó: Juhász Melinda

Forrás:MTI